Felhívás!

Körvonalazódó megoldások

Körvonalazódó megoldások Kovászna megye

A Vízművek kézdivásárhelyi részlegét vezető mérnök hirtelen halálát követően nagy űr keletkezett, gyakorlatilag nem volt olyan szakember, aki a céhes város hálózatát erős kézzel működtette volna. Bokor Tibor polgármester lobbizásának köszönhetően a szolgáltató augusztus elsejével vezetői pozícióba Pap Lajos mérnököt nevezte ki, aki a tegnap dr. Szilveszter Szabolcs tanácsossal, alpolgármesterjelölttel, a téma szakértőjével közösen vázolta eddigi észrevételeit, és egyben arra is választ adott, milyen változtatásokkal próbálnak javítani a szolgáltatás minőségén.

Pap Lajos őszinte volt: meglátása szerint valóban mulasztások is történtek a szolgáltató részéről, ezek jelentős része a szakértelem hiányának róható fel. A vízhálózat térképe korántsem pontos, emlékezés és régi, hiányos információk alapján van rajzolva, így a problémák azonosítása nem egyszerű. Kiderült, hogy a sportpálya melletti víztároló és pumpaállomás leállítása nem mindig szükségszerű: egy-egy utcát ki lehet zárni anélkül, hogy a város mintegy 70%-át ellátó állomást teljesen le kellene állítani.

Példaként az Eminescu utca merült fel, ahol a napokban fedezték fel: van lezáró csap, tehát a csőtöréseket anélkül is lehetne javítani, hogy a város többi lakójának bosszúságot okoznának. A Gyárak utcájában például nagyon régen leaszfaltozták azt az aknatetőt, amely a lezáró csapot rejti, de megvan – magyarázta Pap, aki néhány hete vizsgálja a rendszeren adódó gondokat, és próbál rájönni a hibák forrására.

Elmondta: a sepsiszentgyörgyi részleg a napokban fejezi be az anyagszükséglet számítását a Csernátoni út teljes vezetékcseréjére, ezt az önkormányzat fogja egyébként fizetni. A régi, vasból készített vezetéket első fázisban a tömbházak felőli részen cserélik, így gyakorlatilag a sportpályától kezdődően a Kauflandig új, nagy nyomást kibíró vezetéket fektetnek le a régi, elrozsdázott helyett.

A munkálatot már a Szilveszter Szabolcs és Bokor Tibor polgármester által is szorgalmazott módon vitelezik ki, így elzáró csapokat tesznek (szektorizálás), hogy esetleges, jövőbeni gondok orvoslását akár egy lépcsőházra is lehessen korlátozni.

Augusztus 19-én, szerdán 23 órától kezdődően kimossák a hálózatot, ezért 23 órától reggel 6 óráig, vagyis jövő szerda estétől csütörtök reggelig arra kell számítani, hogy a csapokból kisebb nyomású és zavaros víz fog folyni. A főtisztítás elengedhetetlen – magyarázta a két szakember. Emellett hamarosan klórgázas hálózatmosás is lesz, magasabb klórkoncentrációval fertőtlenítnek, tisztítanak.

Szilveszter Szabolcs hozzátette: az önkormányzat négy, olcsónak nem nevezhető nyomásmérő műszer beszerzésére is rendelést adott, ezek a készülékek a hálózaton levő nyomásingadozás kiküszöbölésében fognak fontos szerepet játszani.

Hamarosan megtörténik a Molnár Józsiás utcában is az új hálózatra való csatlakoztatás (ott még a régi vezeték aktív), itt is arra fognak törekedni, hogy a munkálatot éjjel oldják meg, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzanak a sokat szenvedett lakosságnak.

Szilveszter Szabolcs zárszóként hozzátette: Székelyföldön Kézdivásárhelyen és Kovásznán nincsenek lakótársulások, azért a lakosságot arra biztatja, hogy amennyiben lehetséges, akkor hozzák létre ezeket, egyrészt azért, mert probléma esetén törvényesen is fel lehet lépni a szolgáltatóval szemben, ugyanakkor sok előnye van, ha az emberek érdekeit egy jogi státussal rendelkező szervezet képviseli. Minden fontos információval az önkormányzat jogi irodájában megfelelően tudják tájékoztatni a lakosságot. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. augusztus 14., 12:27
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Hát én inkább fizetek direkt a cégnek, mint egy köztes sóderhivatalnak amelynek további fenntartási költségei vannak, és azt is a fogyasztókkal fizettetnék meg. Probléma esetén fellépni a törvény előtt pedig bárki ellen sz@r ügy, legyen jogi vagy magánszemély a kezdeményező. Egységes fellépéshez mindenképp egyezkedni kell a társulás tagjaival. És mi van, ha velük sem lehet megegyezni? 1989 előtt össze voltunk társítva mindenkivel, rengeteg témában, köszi, de elég volt. Mit gondolnak uraim, vajon miért nem hozták létre az emberek a társulásokat, minden biztatás ellenére? Mert nem találják magukra nézve előnyösnek! Ha éreznék az előnyét, nem kellene noszogatni senkit! Az ilyen kollektívgazdaság-szagú jogi hókuszpókusz ezért nem népszerű nálunk.

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 14., 16:59
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Amíg körvonalazódik a megoldás addig még hány kazánt és háztartási gépet kell cserélni ? Nem gondoljátok ,hogy ez már egy kicsit sok kezd lenni !

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 15., 14:23
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Erdekes hogy 30 ev utan ;megvilagosodott az elmejuk” egy csapasra van szakember van penz van megoldas de ez most egy honappal a valasztasok elott .Qva kampany izu szagu az egesz.A piacot letaroltak ,a Bem utcat mar is felbe hagytak,a strandrol egy szot se,stb stb…..Szomoru de ez a varos TOBBET erdemelne de amilyen “tulipant”szakitasz olyant szagolsz 4 evig……