Felhívás!

Röviden

Online felvételi

A Sapientia EMTE Szenátusa úgy határozott, hogy a 2020. évi egyetemi felvételi lebonyolítása online módon fog történni, a jelentkezőket pedig mentesíti a beiratkozási díj térítése alól. A nyári felvételi időszak július 8–19. közé esik. A döntés értelmében az alap- és mesterképzésekre való nyári és őszi beiratkozás, és ahol szükséges, a felvételi vizsga is online platformon keresztül fog zajlani. Részletes tájékoztatás az egyetem honlapján, a Felvételi 2020 menüpont alatt találhatók. A Sapientia EMTE a 2020/2021-es egyetemi tanévben összesen 1115 alapképzéses és 291 mesterképzéses helyet hirdet meg.

 

Középiskolások jelentkezését várják

Felvételt hirdet erdélyi magyar középiskolások számára a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja. Az iskola mellett végezhető ingyenes képzésre június 14-ig várják a társadalomtudományok iránt érdeklődő diákokat.

Az 1996-banTombor András által alapított hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó intézmény Középiskolás Programja több mint másfél évtizede működik sikeresen Magyarországon.

A 2013 óta Erdélyben is elérhető képzéseken több mint négyszáz erdélyi magyar tanuló vesz részt, de Felvidékről, Kárpátaljáról és Vajdaságból is rendszeresen jelentkeznek középiskolások a programra. A programban résztvevő tanulók négy- és nyolchetes e-learning-kurzusok közül választhatnak. Azok a diákok, akik szeretnének bővebb tájékoztatást kapni a programról, június 3-án ellátogathatnak az MCC Középiskolás Program közösségi oldalára, ahol élő bejelentkezés keretében hallhatnak a kínált lehetőségekről. Az érdeklődők magáról a programról, valamint a jelentkezés pontos menetéről az intézmény honlapján (mcc-kolozsvar.ro) olvashatnak bővebben.

Parkoló autókkal ütközött

Május 22-én este a 112-es sürgősségi számon értesítették a megyei rendőrséget, hogy a Voican utcában egy ittasnak tűnő férfi személygépkocsijával kárt okozott két állomásozó járműben. A helyszínre kiküldött rendőrök megállapították, hogy a 35 éves sofőr valóban ittasan vezetett, lélegzetében 1,00 mg/l alkoholt mutatott ki a szonda. Súlyosbító tény, hogy az illető nem rendelkezett hajtási engedéllyel sem. A férfi ellen ital hatása alatt okozott közúti baleset és hajtási jogosítvány nélküli vezetés vádjával indult kivizsgálás.

Hamis jogsival furikázott

Május 23-án 23 órakor a zágoni rendőrjárőrök rutinellenőrzés céljából megállítottak egy autót a 13E országúton. Az igazoltatás során kiderült, hogy a 40 éves férfi által bemutatott magyarországi hajtási jogosítvány hamis. Az ügyben hajtási jogosítvány nélküli vezetés és irathamisítás alapos gyanúja miatt indult kivizsgálás.

Macska helyett pózna

Május 22-án 11 órakor a 11-es országúton történt baleset Kézdivásárhely közelében. A rendőrségi közlemény szerint a 66 éves sofőr azért kapta félre a kormánykereket, hogy ne gázolja le az úttesten tartózkodó macskát, de elvesztette uralmát a jármű fölött és egy útszéli betonoszlopnak csapódott. A féri könnyebb sérülésekkel megúszta, a szonda nem mutatott ki alkoholt lélegzetében. Az ügyben további kivizsgálás indult.

Sikeres volt a gyűjtés

Véget ért a Lármafa és Manus Egyesület közös adománygyűjtő akciója, melynek köszönhetően az elmúlt egy hónap alatt mintegy tíz őrkői család élete lett könnyebb. Számos felajánlást kapott a két egyesület az elmúlt hetekben, így sikerült összegyűjteni azokat a dolgokat, amelyekre a legszegényebb családoknak volt szükségük – mondta Csernátoni Loránd kezdeményező. Az adományozók között magánszemélyek, de különböző kisebb vállalkozások is voltak. A szervezők pedig nemcsak begyűjtötték az adományokat, hanem kiválogatták, becsomagolták és családokra szabva osztották ki. A gyűjtést folytatják, leginkább pelenkákra, tápszerre van most szükség a közösségben – hívták fel a figyelmet.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások