Felhívás!

Röviden

Felfordult személygépkocsi

Három személlyel a fedélzetén sodródott ki és fordul fel egy személyautó tegnap reggel Szentgyörgyről Árkos felé haladtában. Amire a mentőszolgálat járművei a helyszínre értek, a gépkocsi vezetője és utasai kikászolódtak, a helyszínen elsősegélyben részesítették őket, majd a kézdivásárhelyi kórházba szállították őket.

 

Jelentős adomány

Százezer euró értékben támogatja a MOL Románia a Polgár-Társ Alapítvány erőfeszítéseit a koronavírus-világjárvány leküzdése érdekében.

Ebből az összegből a csíkszeredai civilszervezet orvosi védőeszközöket és felszereléseket vásárolhat három székelyföldi kórháznak, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak és a Székelyudvarhelyi Városi Kórháznak. Az olajipari vállalat és a civilszervezet közös közleményében kitérnek arra is, hogy ezzel a támogatással hozzájárulnak „egy biztonságosabb munkavégzés feltételeinek a megteremtéséhez az egészségügyi dolgozók számára”.

 

Sugásfürdő, Szentgyörgy üdülőtelepe

A kijárási tilalom feloldásával lassan visszatérhetünk régi életvitelünkhöz és a nyár beköszöntével újra felfedezhetjük a természetet, biztat a városháza. Sugásfürdő a túrázók, szaladók, kerékpározók, kirándulók és borvízszerető emberek közkedvelt helye, az üdülőtelep nyújtotta lehetőségekről egy rövid áttekintőt ajánlanak.

Sugásfürdő igazi gyöngyszeme a városnak, több borvízforrásával és mofettájával számos betegségre kínál gyógymódot. A kis sípálya lábánál található mofettát a szív és érrendszeri megbetegedések kezelésére használják. A mofetta felfedezése a véletlennek köszönhető, ugyanis eredetileg kincsek után kutattak, helyettük pedig szén-dioxidot, fojtó gyógygázt találtak.

Aki gyalogosan szeretné felfedezni Sugásfürdőt, azt két közismert jelzett ösvény mentén megteheti: 1.Tavasz utca–Őrkő–Kökönyes patak völgye–Sugásfürdő–Görgő-tető–Veress borvíz–Előpatak–Farbükk–Borbát-tető–Pacé-Büdös-kút–Szemerja. 2.Sepsiszentgyörgy–Borvíz utca–Sugásfürdő–Szármány-puszta–Nádas-völgy–Honvéd kút (Erősoldal).

 

Koronavírus – szerdai helyzetkép

Az Országos Közegészségügyi Intézet jelentése szerint Kovászna megyében szerdán 229 volt az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma, olvashattuk a prefektúra közleményében. A járvány kezdete óta 171 személyt minősítettek gyógyultnak megyénkben; 34, koronavírussal fertőzött személy áll kórházi kezelés alatt, az elmúlt 24 órában 2 fertőzött személyt utaltak be kórházi kezelésre, 6 gyógyultan távozott.

A megyében eddig 3773 tesztet végeztek el, 89 személy van intézményes karanténban, őket vizsgálják; további 648 személy tartózkodik lakhelyi elkülönítésben. Az elmúlt 24 órában 12 személy távozhatott karanténból, 9 pedig lakhelyi elkülönítésből.

A közlemény beszámolt a veszélyhelyzettel kapcsolatos megelőzési, illetve ellenőrzési megoldásokról, tiltásokról is. 359 személyt igazoltattak, kettőről derült ki, hogy megsértette a karanténra, illetve a lakhelyi elkülönítésre kötelező szabályokat.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások