Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Eltérített farakomány?

A háromszéki rendőrök március 14–15-én összehangolt ellenőrzéseket végeztek az erdővel, fával kapcsolatos törvénysértések leleplezése érdekében. Egy bodzafordulói cég 48 éves gépkocsivezetőjének szállítópapírjait vizsgálva a rendőrök azt észlelték, a teherautó farakományának címzettje nem az a helyszín, ahol éppen üríteni akarták az árut. A rendőrök a bodzafordulói cég nevére 10 ezer lejes pénzbírságról állítottak ki jegyzőkönyvet, a teherautó 8441 lej értékű farakományát elkobzás céljával lefoglalták. A kivizsgálások folytatódnak annak tisztázásáért, hogy a gépkocsivezető miért szállította más címre a fát. (bl) 

Részegen, hajtási nélkül

Március 14-én, szombaton hajnali 4 óra körül a baróti rendőrök a 38-as számú megyei úton személyautót akartak megállítani, de a gépkocsivezető továbbhajtott. Egy másik rendőrségi őrjárat segítségével sikerült feltartóztatni a 38-as úton. Kiderült, hogy a volánnál ülő 31 éves férfi nem rendelkezik hajtási jogosítvánnyal, az autóra egy olyan traktor rendszámát rögzítették, amelyet 2018. október 11-én hivatalosan kiiktattak a közforgalomból, ráadásul a gépkocsivezető lég-alkoholtesztje 0,58 ezrelékes eredményt mutatott. Azt mondta a rendőröknek, az autót ismerőse adta kölcsön. A rendőrség többrendbeli közúti vétség és törvénysértés okán indított büntetőjogi eljárást a férfi ellen, emellett az autót kölcsön adó személy is bajba kerülhet. A férfit 24 órára őrizetbe vették. (bl) 

Padlót fogott a biciklis

Március 15-én, vasárnap este értesítették a kórház szolgálatosai a kézdivásárhelyi rendőrséget, hogy a rohammentő-szolgálat beszállított egy személyt, aki közúti balesetben megsérült. Gyors kivizsgálás következett, eszerint egy 54 éves férfi ittas állapotban ült kerékpárra, és a Szabadság utcában elesett, az úttestre zuhant. Noha vérző sebei voltak, a férfi hazament, és otthonról kért segítséget, de a kórházban nem árulta el, hogy közforgalmi úton történt a balesete. A rendőrség eljárást indított ellene, ittas állapotban, illetve szeszes italok hatása alatt kerékpározni sem szabad közforgalmi utakon. (bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük