Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Aláírásgyűjtés

Az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezete is megkezdte az aláírásgyűjtést a nemzeti régiók egyenlőségéért indított európai polgári kezdeményezés támogatására. „Azt akarjuk elérni, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel Székelyföldet és a hozzá hasonló régiókat” – fogalmazott Dávid Sándor városi elnök a hétfői választmányi ülésen. Kovászna megye 30 ezer aláírást „ígért”, ebből a kézdivásárhelyi szervezet 3800-at vállalt magára. A választmányi tagok, illetve az önkéntesek egyben Bokor Tibor polgármester- és Tamás Sándor megyetanácselnök-jelöltségéhez is gyűjtik a támogatói aláírásokat. 

Fennakadt a ralin

Február 1-jén, szombaton délután a kommandói rendőrök a Kovászna Winter Rally autóverseny zavartalan lebonyolítását segítve teljesítettek szolgálatot, irányították a forgalmat. Eközben ellenőrzés végett állítottak járműveket. Egyik személyautó 37 éves sofőrje alkoholbűzt árasztott, emiatt szondáztatták. A leheletének alkoholszintje elérte a 0,76 ezreléket. A férfit vérvételre kísérték, és büntetőjogi eljárás indult ellene. (bl) 

Délutáni alvás… a volánnál

Vasárnap 16 óra körül egy 28 éves férfi személyautót vezetett a 11-es országúton, Kézdivásárhely irányából Brassó felé. Adott pillanatban a gépkocsi lesodródott az aszfaltról és egy útszéli hirdetőtáblának, majd egy közeli fémkerítésnek ütközött. A balesetben az autó 25 éves hölgy-utasa könnyebb sérülést szenvedett. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a fiatalember „elaludt a volánnál”. (bl) 

Ütköztek, majd elmenekültek

Pénteken 23 óra körül, Ozsdola területén egy személyautó ütközött útszéli villanyoszlopnak. A balesetben könnyebb sérüléseket szenvedett egy 37 éves férfi, akit egy arra járó autó felvett és orvoshoz szállított. Az autót vezető fiatalember és két utasa elhagyta a baleset színhelyét. A rendőrség később azonosította a 25 éves autóvezetőt, s mint kiderült, ő és két fiatalabb társa is zúzódásokat szenvedett az ütközés során. A sofőrrel szemben gondatlanságból okozott testi sértés, valamint közúti baleset helyszínének engedély nélküli elhagyása miatt indult büntetőjogi eljárás. (bl) 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük