Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A tél áldozata

Szombaton este Kézdiszentléleken eltűnt egy idős asszony, akire motorozó fiatalok találtak rá vasárnap a falu határában, a Bánné falurészen. Az idős hölgy lenge öltözetben volt, értesülésünk szerint mindössze alsóneműt viselt, így valószínű, hogy az éppen akkor beköszöntő hideg okozta halálát.

Az idős asszony este 7 óra körül tűnt el Kézdiszentléleken, másnap találták meg arra motorozó fiatalok, akik szóltak egy éppen arra járó, szintén kézdiszentléleki férfinak, hogy ismeri-e a hölgyet. Annak sikerült azonosítania, és azt is tudta, hogy gondozói vannak. Mivel az idős asszony egyedül élt, értesítették azokat a személyeket, akik felügyelete alatt állt. Természetesen szóltak a rendőrségnek is, a hatóság nyomozást indított a halál körülményeinek tisztázására.

 

Megelőző razziák

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak csütörtökön Sepsiszentgyörgyön és a hozzá tartozó helységekben rendőrökből, csendőrökből, és az Electrica szakembereiből álló csoportok, összesen 84 ember. Az akció folyamán kiállítottak 87 kihágási jegyzőkönyvet, 57.700 lej értékben. Két nappal később szombaton diszkókban, bárokban, kocsmákban folytatták az akciót, ezek során 17 kihágást észleltek.      

 

Lakossági parkolóhelyek bérbeadása

Sepsiszentgyörgy önkormányzata a gépjárművek számának rohamos növekedése következtében kialakult nehézségeket lakossági parkolóhelyek létesítésével és bérbeadásával is igyekszik orvosolni. A megyeszékhelyen a lakossági parkolóhelyek bérbeadását a 2017/16-os helyi tanácshatározat szabályozza. A parkolóhelyek bérbeadása licitálással történik, kivétel a fogyatékkal élő személyek esetében, akik jogosultak a lakóhelyükhöz legközelebb található parkolóhelyre.

Az újonnan létesített lakossági parkolóhelyekről az önkormányzat értesíti a lakóbizottságokat, akik az érintett lépcsőházak lakóit tájékoztatják. Azok a lakók, akik igényt tartanak a meghirdetett parkolóhelyekre a lakónegyedi bizottságokhoz adják le a jelentkezési iratcsomókat. A beérkezett igénylések feldolgozását követően a lakóbizottságok kifüggesztik a licit időpontját, egy parkolóhely évi kikiáltási alapára 160 lej+ÁFA.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük