Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Hajtási nélkül hajtottak

Kézdivásárhelyen csütörtökön, nem sokkal éjfél után egy 28 éves férfi személyautóval útszéli díszcserjékbe hajtott. A helyszínelő közlekedési rendőrök „szondáztatták” a fiatalembert, akinek légalkohol-tesztje 1,04-es – azaz igen magas – koncentrációt mutatott. Vérvizsgálatra kórházi laboratóriumba kísérték. Mint kiderült, nemcsak ittasan vezetett, hanem érvényes hajtási jogosítvánnyal sem rendelkezik. Sepsiszentgyörgyön előző nap, este fél nyolc körül, az Építő utcában egy 52 éves férfi személyautóval ki akart hajtani egy cégudvarról az útra, s a figyelmetlenség miatt összeütközött egy szabályosan közlekedő másik gépkocsival. A két autó megrongálódott, személyi sérülés nem történt. A rendőrség megállapította, hogy a vétkes férfi nem rendelkezik hajtási jogosítvánnyal semmiféle gépjármű közúti vezetésére.

Köpecen a baróti rendőrök egy rutinellenőrzés során igencsak fiatal gépkocsivezetőt igazoltattak, a 17 éves fiúnak nyilván nincs hajtási jogosítványa. Mindhárom esetben büntetőjogi eljárás indult a törvénysértőkkel szemben. (bl)

Hirdetés
Hirdetés

Két autó csattant

Tegnap délután, kevéssel 1 óra előtt az elsőbbség meg nem adása miatt történt közúti baleset a Kézdivásárhely-Kovászna szakaszon, a 121-es megyei úton. A megyei rendőrség szóvivője lapunk kérdésére elmondta, hogy a balesetben 2 jármű ütközött, illetve egy eszméleténél lévő nőt a sérülései miatt kórházba szállítottak. A szóvivő az éppen zajló kivizsgálás miatt csupán ennyi részlettel szolgálhatott.

Szimuláltak a hegyimentők

Szerdán a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat csapata gyakorlaton vett részt, melyet a megyei csendőrség szervezett Zabrató közelében. A helyszínen kialakított csapatok feladata az erdőben eltévedt két személy felkutatása volt, akikből az egyik egészségügyi problémákra hivatkozva képtelen volt útját folytatni. Miután megtalálták, az egészségügyi problémával küzdő személyt, egy hordágy segítségével leszállították, és átadták a mentőszolgálatnak. 

Baleset a zebrán

Október 9-én a sepsiszentgyörgyi közlekedésrendészetet kórházi személyzet értesítette (az erre vonatkozó törvényes előírások alapján), hogy a helyi sürgősségi osztályra közúti balesetet szenvedett személyt vittek be. A rendőrségi vizsgálat jegyzőkönyvének tanúsága szerint az 1918. december 1. utca és a Sport utca kereszteződésének közelében lévő átjárónál egy gépkocsivezető szabályszerűen megvárta, amíg egy gyalogos áthalad, és amikor az autóval indult volna tovább, nem vette észre, hogy közben egy másik gyalogos is érkezik. Az autó elsodorta a második gyalogost, aki az ütközés és esés következtében zúzódásokat szenvedett, kérte az autóvezetőt, szállítsa be a sürgősségre. Az 58 éves hölgy orvosi ellátásban részesült. A gépkocsivezető légalkohol-tesztje nullás eredményt mutatott. Az 52 éves férfi ellen gondatlanságból okozott testi sértés címén indul hatósági eljárás. A baleset helyszínének elhagyásával kapcsolatosan valószínűleg enyhítő körülmény lesz, hogy a sérültet kórházba vitte.

Valódi rablógazdálkodás

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóbeszámolója szerint Kézdimartonfalva határában egy 64 éves férfi kedden estefelé észrevette, hogy a termőföldjén két személygépkocsi áll, és több férfi a terményt „szüreteli”. A gazda odament a hívatlan vendégekhez, hogy számon kérje a lopást. Egyik férfi azzal válaszolt, hogy ütlegelni kezdte. Amikor a gazda azt mondta, bepanaszolja a történtekért, a támadó ráparancsolt, hogy segítsen az autókhoz hordani a terményt! Ezek után beszálltak a két autóba, és elhajtottak. A levágott termény egy részét a földön hagyták. A bejelentés után a szentkatolnai rendőrség igyekezett kideríteni, hogy mennyi termény került a két autóba, a bántalmazás mellett mennyi a gazda anyagi kára. Két támadót azonosítottak, a 45 és 19 éves férfiakkal szemben rablás és lopási kísérlet címén indult bűnvádi kivizsgálás.

(botos)

Jeles tanárok, diákok

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége évente elismerésben részesíti a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákokat, valamint kétévente a felelősségteljes oktató-nevelő munka mellett közéleti tevékenységet is kifejtett pedagógusokat. Idén az Ezüstgyopár-díjat megyénkből Süketes János, Urák Gyöngyvér, Gödri Márta, Nagy-Babos Edit, Nagy-Babos Tamás, László Katalin, Nagy Márta-Edit, Csáky Ernő és Sipos Zoltán veheti át, Bolyai Farkas-díjban részesül Miklós Csenge (XI. o., Székely Mikó Kollégium), Kós Károly-díjjal jutalmazzák Nánia Hannát (IX. o., Nagy Mózes Elméleti Líceum), Mákvirág-díjjal Buna Blanka Borókát (X. o., Bod Péter Tanítóképző),  Czira Borbálát (XI. o., Nagy Mózes Elméleti Líceum) és Deák Gellért-Gedeont (XII. o., Kőrösi Csoma Sándor Líceum). A díjakat szombaton 10 órától a szovátai Teleki Oktatási és Módszertani Központban adják át.

Ünnepélyes átadó Gidófalván

A Teleki László Alapítvány és a Gidófalvi Református Egyház szervezésében szombaton, október 12-én 11 órától kerül sor a Rómer Flóris-terv keretében felújított gidófalvi református templom restaurált középkori falképeinek átadására. Hálaadó istentiszteletet tart nt. Szegedi László, az Erdélyi Egyházkerület Generális Direktora, köszöntőt mond Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója. A templom és a faliképek, illetve a felújítás történetéről előadást tartanak Jánó Mihály művészettörténész, valamint Kiss Tamás, Pál Péter és Szakács Tamás falkép-restaurátorok.

Székelykapu-avató Lécfalván

Október 13-án, vasárnap 12 órától székelykapu-avatót tartanak Lécfalván. Az önkormányzat által készítetett Tanor kapu 50 ezer lejbe került, az anyagiakat önerőből finanszírozta a polgármesteri hivatal.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük