Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Fűtéstámogatás az egyházaknak

Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat évi 20 ezer lejjel támogatja a történelmi felekezeteket, azaz az öt római katolikus, négy református, három ortodox, egy-egy evangélikus és unitárius templomot (ahol gázzal fűtenek), Szotyorban pedig (ahol fával fűtik a templomokat) a református és romai katolikus egyház 1500 lejt kap, hasonlóképpen Kilyénben is, ott ráadásul az ortodoxok is részesülnek ugyanekkora összegű támogatásban, akárcsak a szépmezői katolikus egyház. 

Ismét a központban járt a sárkány?

Nagy mennyiségű, beazonosítatlan eredetű, ürülékre hasonlító masszára bukkantak szombat reggel Sepsiszentgyörgy központjában. A Kós Károly Iskolaközponttal szemben, az út szélén található, élénk színű váladékot feltehetően a sárkány „pottyantotta”. A helyi hatóságok elkerítették a helyet, és szakértőket vontak be a gyanús salakanyag kivizsgálásába. Kérik azokat, akik látták, esetleg lefényképezték azt a lényt, amely hátrahagyta a színes halmot, osszák meg ezt másokkal is. 

Meglesz az OSK pályafűtése

Adományként elfogadta a város a Sepsi OSK futballklub által a stadionbeli focipálya téli fűtését biztosító berendezés megvalósíthatósági tanulmányát, amelyet az már korábban elkészíttetett. Így az önkormányzatnak most már csak a kivitelezéssel kell törődnie. A városatyák szerint a 2019-es fociidény kezdetére meglesz a 529.483 lejes befektetés, ami föltétlenül szükséges ahhoz, hogy első ligás csapatként a saját pályára a játéklicencet megkapják. 

Vigyázat, sebességmérés!

Ma a 11-es országúton Kökösben, Uzonban, Maksán, Csernátonban és Sárfalván, a 12-es országúton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban, Szotyorban és Bükszádon, valamint Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön végez sebességmérést a rendőrség.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük