Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Remélik, hogy év végéig többször megpótolják

Remélik, hogy év végéig többször megpótolják Kovászna megye

Jobb helyeken ilyenkor már közmeghallgatáson a 2020-as költségvetés – vezette fel a „történelminek” csúfolt momentumot Antal Árpád polgármester a szentgyörgyi városi tanácsban, de legalább az elfogadás simán ment, megszavazták a 2019-es év „óvatos, enyhén pesszimista” költségvetés-tervezetét.

– Biztosan nem fogjuk a város összes gondját megoldani, de igyekszünk orvosolni azokat – mondta Antal Árpád, aki ismertette a költségvetést tartalmazó határozattervezetet.

A közel 132 millió lejes összegből kiinduló büdzsében legnagyobb bevételt, közel 50 millió lejt, az idén először 60%-ban helyben maradó személyi jövedelemadóból befolyó tétel jelenti, amelyet kerülő úton, a megyétől szintén e forrásból visszaosztott 16 millió lejt egészít ki, így ennek a bevételi forrásnak a részesedése 70%-os a költségvetésben.

Adókból és illetékekből körülbelül 38 millióra számítanak, de ahogy tavaly is történt, ez az összeg a költségvetés számára kedvezően módosult, erre számít idén is az elöljáró. Külső forrásokból 28 millió lej érkezte esedékes. A teljes bevételből működési költségekre több mint 97 millió lejt, fejlesztésekre, befektetésekre pedig 34,2 millió lejt irányoztak elő.

Hirdetés
Hirdetés

Néhány tételt kiemelten is közölt a polgármester, így a tanügyi intézmények digitális felszereltségére a tavaly parkolási díjakból befolyó összeg felét, 550 ezer lejt különítettek el, bölcsődékre 1,4 millió lejt, az iskolák, óvodák fejlesztésére 7,7 lejes tételt utaltak, de az oktatási intézményeket érintő, folyamatban levő és ezután elkezdett beruházások értéke 70 és 100 millió lej között mozog.

A kulturális intézmények a bü­dzsé 10%-át viszik el, ez 13 millió lej, kulturális, ifjúsági, sportprogramokra, 1,4 millió lej, 700 ezer lejt visz a Stadion utcai sportbázis karbantartása, felújítása (ebből finanszírozzák a pályafűtést is), míg az önkormányzat „Bevezetés s sportba” programja előreláthatólag 582 ezer lejébe kerül a városnak. A kisstadionban folyó munkálatok (majdnem) véglegesítésére is nagyobb összeget szánnak, de az építkezés gyorsasága a kivitelező kapacitásának is függvénye, emellett kiemelt figyelmet kap idén a Design Bank megvalósítása, de mivel ennek kivitelezésére csak most írták ki a közbeszerzést, az erre szánt összegből 1 millió lejt átcsoportosítottak az ipari park klimatizálására, a sportbázisra, illetve a tartalékalapba.

Ez évtől a fogyatékkal élők és személyi gondozóik juttatásainak kifizetése is a város költségvetéséből történik, ez 10 millió lejes kiadást jelent, 5 millió lejes tétel a város takarítása (amely nem függ össze a lakosságtól a Tega köztisztasági vállalat által beszedett díjakkal, mert azok a szemét elszállítására vonatkoznak – pontosított a polgármester), valamint de minimis támogatásra is szánnak 850 ezer lejt. Az utak és járdák feljavítása a tervezet szerint 15 millió lejt emészt fel 2019-ben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük