Röviden

Nem voltak fertőzöttek

Mint arról már beszámoltunk, Bölön határában felelőtlenül kidobott sertéstetemekre akadtak. Dr. Sikó-Barabási Sándor, a háromszéki állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság vezetője elmondta, szombaton reggel értesítették őket, és rögtön kiszálltak a helyszínre, ahol sikerült azonosítani is a gazdaságot, ahonnan származott a hat disznó. A dögöket szakszerűen elásták, illetve a helyszínen mintákat vettek, ezeket elküldték Bukarestbe. Az eredmények szerdán este érkeztek meg, a laborvizsgálat igazolta, hogy a disznók nem sertéspestisben pusztultak el. 

Közösségi munkára fel!

A Tegyünk Kézdiszékért civil mozgalom közösségi felhívást intézett Kézdiszék lakosságához, amelynek célja az, hagyományt teremtve megtisztítsák a várost és környezetét az ott felejtett szeméttől és gaztól, továbbá pedig, hogy felhívják a figyelmet a város tereinek gondozására és védelmére. Az első közös takarítást március 30-án, szombaton 10 órára hirdették meg, a célpont a kézdivásárhelyi zsidó temető, és a református temetőben található Purcell-kripta. Kérik azokat, akik társulnának, hogy a lehetőségeik szerint vigyenek magukkal kerti szerszámokat (gereblyét, kapát, ásót, metszőollót). Az egyéb szükséges eszközöket, mint kesztyűt, szemeteszsákot, seprűt stb. a helyszínen biztosítanak. Gyülekező: a régi Ifet bejáratánál, az Orex építkezési lerakat előtt. 

Földrengés-szimuláció

Egy a Richter-skálán 6,3 fokos földrengés rázta meg Kézdivásárhelyt csütörtök 10 órakor, amit a rákövetkező percekben két 5 és 4,5 fokos utórezgés követett, mely emberi életeket sodort veszélybe a város egyik elhagyatott épületében, a Csipike-óvodában, a Petőfi Sándor-iskolában és a sportcsarnokban, ahol közel 400 ember tartózkodott – ez volt a forgatókönyve a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség által koordinált katasztrófavédelmi gyakorlatnak, melyben több mint 30 tűzoltó, rohammentős, csendőr, rendőr és a vöröskereszt önkéntesei vettek részt. Az akció célja a gyakorlatozás mellett az volt, hogy felkészítsék a fiatalokat az esetleges katasztrófahelyzetek kezelésére.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.