Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Kovászna megye

Eltűntek a torjai disznók

Dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos elmondta, szerdán harmadszor is fertőtlenítettek azon a településeken, ahol felütötte fejét a sertéspestis.  Legközelebb, biztonságból még március közepén fertőtlenítenek. A zárlati időszak, amíg nem lehet a fertőzött – ahol a beteg disznókat találták – gazdaságokba sertést bevinni, március végén jár le. „Utólag ellenőrizni fogjuk, hogy a sertések bevitelekor értesítik-e a körzeti állatorvost. Az Őrkő esetében vannak kétségeink, így villámellenőrzéseket is tartunk” – magyarázta a szakember. A legutóbbi, a bákói eset furcsább, mivel a gorzafalvi gazdának – aki a torjai személytől vásárolta a malacokat – más sertése nem volt, ezért joggal feltételezik, hogy a fertőzés Torjáról származik. A torjai személynek a nyilvántartás szerint még 15 sertése kellett volna legyen, de ezeket nem találták a helyszínen ellenőrzéskor. „A férfi nem emlékezett pontosan, hogy hová lettek el a jószágai. Párról azt állította, hogy levágták és megették, párat eladott más megyébe. Mi átadtuk az ügyet a rendőrségnek. Valószínű, hogy bűnügyi eljárás indul ellene”– összegezett dr. Sikó, kifejtve, hogy a faluban máshol nem jelent meg a betegség.

Elindult az ErdélyStat

Az ErdélyStat különböző statisztikai adatokat tartalmaz az erdélyi intézményekről, Romániáról és az itt élő magyarokról. A különböző, regionális, megyei és települési adatokat időről időre frissítik, közlik a fontosabb demográfiai, gazdasági és társadalmi folyamatok alakulását. Egyelőre a romániai magyar nyelvű felsőoktatásra, médiára és könyvkiadásra vonatkozó adatok kerültek fel a portálra, de a jövőben a táncházakat, a kulturális és a gondozó intézményeket is felleltározzák. Kovászna megyéről a népességi, anyanyelvi megoszlás adatok mellett a bruttó hazai termék alakulása is olvasható, de a településekről is részletes információkat lehet találni. Ebből kiderül, hogy a legutóbbi népszámlálás szerint Háromszék összlakossága 210.177 személy, a magyar anyanyelvűek aránya 75,3%, míg a románoké 24,6%, és felekezeti megoszlás szerint a megye több mint 36 százaléka római katolikus. Kovászna megye helyezése az egy főre jutó GDP alapján Románia 42 megyéje közül jelenleg a 28. a sorban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. február 23., 5:28
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A Torjai fiatalember már rég kellene üljön a hüvösön ha hatekonyak lennének az ellenörzö szervek .Sokkal súlyosabban kellene fellépni a törvényt és a közösséget nem tisztelö ,felelötlen személyek ellen.