Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Nem lehet fejleszteni

Továbbra sincs költségvetés – egyelőre még a kormány elé sem került a dokumentum (az idei! – nem a 2020-as). Eugen Teodorovici pénzügyminiszter azzal „nyugtatja” a helyi hatóságokat, hogy „dolgozzanak nyugodtan” havonta, a tavalyi költségvetés egytizenketted részével. „Ennek a nyilatkozatnak legfentebb akkor volna valami köze a valósághoz, ha a megyei tanácsok tevékenysége annyiból jönne ki, hogy az alkalmazottak bejárnak a munkahelyre és felveszik a fizetést. A Kovászna megyei önkormányzatnál azonban „ezt-azt még csinálunk” – mondta Tamás Sándor megyetanácselnök. „Hiába jönnek a szociális tevékenységet folytató civil szervezetek, hogy pályáznának, mert nem lehet még elbírálni sem, hiszen nincs költségvetés. Ettől függetlenül pályázzanak, hogy a dokumentáció itt legyen nálunk” – hívta fel a figyelmet Tamás, aki úgy véli, azért húzzák-halasztják a költségvetést, mert így három hónap eltelik anélkül, hogy „komolyabb kormányzati erőfeszítést kellene tenni”. 

Ki áll Dan Tanasă mögött?

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) RMDSZ színekben törvényhozói helyhez jutott képviselője üdvözölte, hogy az MPP elnöksége ügyészségi feljelentést tett Dan Tanasă notórius jelentgető ellen. „Fényt kell deríteni arra, hogy mi a célja neki, és azoknak, akik a háta mögött állnak. Utasításra cselekszik, de nem tudja senki, hogy ki áll a háta mögött. Nem helyénvaló egy demokratikus országban, hogy egy közösség nem tudja használni a szimbólumait, mert van egy személy, aki feljelent a székely zászlóért, a magyar feliratokért, az emléktáblákért” – nyilatkozta a képviselő. – „Már csak az következik, hogy a sírokon is ki kelljen cserélni a feliratokat. Elvárom, hogy az ügyészség lépjen. Ha nem teszi meg, bebizonyosodik, hogy a román hatalom támogatja a jelentgetőt, aki a románok polgári fórumával együttműködésben erőszakra buzdít, és senki nem szól semmit.”

A képviselő elmondta, hétfőtől minden MPP-irodában aláírásokat gyűjtenek a per támogatására.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük