A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Röviden

Gyorshajtó balesetezett
Felborult egy nyergesvontató a DN11 jelzésű úton, Bereck és Ojtoz között tegnap délután. A jármű sofőrjét kórházba szállították, állapotáról egyelőre nincsenek hírek. Az utat fél sávon lezárták, a kamiont daru segítségével emelték ki. A közlekedésiek szerint a balesetet a túl nagy sebesség okozta. <<

Liviu Pampu Romanescu lesz az új megyei rendőrfőkapitány?
Médiainformációk szerint megvan a keddi versenyvizsga „nagy nyertese”, így a jelentkezők közül végül a brassói származású, pályafutását Predealon kezdő Liviu Pampu Romanescu lesz az új megyei rendőrfőkapitány Háromszéken.
Bartok Alexandru, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést Bukarestből – ahol különleges bizottság előtt zajlott a vizsga –, így nem tudja megerősíteni a hírt, és az sem mellékes, hogy a versenyvizsga eredménye még megfellebbezhető. A szóvivő ígérte, ahogyan értesítik őket „a központból”, azonnal sajtóközleménnyel rukkolnak elő, és közzéteszik az új megyei rendőrfőkapitány nevét. <<

Három tűz egyszerre
Kedden este, 8–9 óra között három tűzesethez is riasztották a megyei tűzoltókat: egy sepsiszentgyörgyi, egy előpataki, illetve egy zágoni hívás miatt szálltak ki terepre a lánglovagok, végül két esetben nem kellett tüzet oltsanak. Tolvaj Mariustól, a megyei tűzoltóság szóvivőjétől megtudtuk, hogy elsőre Sepsiszentgyörgyön egy kereskedelmi egységtől riasztották az egyenruhásokat, akik a helyszínen végül mégsem kellett beavatkozzanak, mivel az ottani alkalmazottak az érkezésükig már megfékezték a lángnyelveket, amelyek egy csarnokban törtek fel. Ezzel párhuzamosan Előpatakról kértek segítséget, mert egy lakóház kigyulladt: itt sikerült 2 tűzoltóautóval megfékezni a valószínűleg a rosszul szigetelt, gyúlékony anyagokhoz túl közel lévő kémény okozta lángokat. A lángok végül 25 négyzetméteren károsították a tetőszerkezetet, illetve a manzárdszobákban tönkrement több elektromos szerkezet, bútorok, textilanyagok. Az előpataki oltás közben Zágonból is befutott egy segélykérés, mivel itt is kigyulladt egy lakás: ide is két tűzoltóautóval siettek ki a tűzoltók, de végül nem kellett beavatkozzanak, mivel a házigazda időközben eloltotta a tüzet, amely miatt egy szőnyeg és egy fotel károsult. (tt) <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Múzeumba került az STV stúdió-felszerelése

Múzeumba került az STV stúdió-felszerelése

Volt egyszer Szentgyörgyön egy helyi tévéadás, amelyet 1995-től 2005-ig Szalló László működtetett Selectronik TV (STV) név alatt, és amelyre most nemcsak az egykori stábtagok emlékeznek szívesen, hanem azok is, akik látták műsoraikat. Csáky Ernő mérnöktanár kezdeményezésére a valamikori stúdió péntektől része a Puskás Tivadar Szakközépiskolában berendezett, általa alapított Távközlési Kismúzeumnak, és didaktikai célokat szolgál majd. Az avatón a hajdani munkatársak jó része jelen volt.

Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

A karácsony közeledtével egyre többen kezdenek azon gondolkodni, honnan szerzik be a karácsonyfát. A székelyföldi erdők iránt fokozottabb érzékenységet tanúsítók előszeretettel fordulnak olyanokhoz, akik külföldről importálják az ünnep eme jelképét. Ez utóbbiak közé tartozik a szenkatolnai Bakk Zoltán is, aki kilenc év dániai munka után döntött úgy, hogy a székelyekkel megkedvelteti a nordmannfenyőt.