Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Román népviseletbe öltözött személyek zavarták meg a szentgyörgyi román színház bemutatóját

Román népviseletbe öltözött személyek zavarták meg a szentgyörgyi román színház bemutatóját Kovászna megye

Brassói rendszámú buszokkal érkező, román népviseletbe öltözött emberek kifogásolták szombat este a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu színház előcsarnokában azt, hogy Székely Csaba drámáját mutatja be a román társulat a centenáriumon.

A megmozdulás szószólója a magyar drámaírót idézve kifogásolta, hogy a román történelmet megszentségtelenítik „a románok hazájában”. Azonban ígéretet tett arra, hogy az „inkulturális” rendezvény kezdete előtt a csoport visszavonul.

A tiltakozó csoport tagjai hazafias dalokat és a román himnuszt énekelték, illetve több rendben azt skandálták, hogy szégyelljék magukat az előadás létrehozói. A színház igazgatónője a rendőrség segítségét kérte a nyugalom helyreállítására és az előadás háborítatlan lejátszására. A diverziókeltőkhöz szóló Anamaria Popa arra kérte őket, ne keltsenek gyűlöletet a két közösség között, aki megpróbál békésen együttélni.

Hirdetés
Hirdetés

A csoport szószólója, Mihai Tîrnoveanu, a brassói Calea Neamului (Nemzet útja) egyesület vezetője a helyszínre hívott csendőröknek elmondta: Székelyudvarhelyen ünnepelték a nagy román egyesülés centenáriumát, és azért kanyarodtak Sepsiszentgyörgy felé, hogy kifejezzék nemtetszésüket a centenáriumi előadás miatt. A tiltakozók sérelmezték, hogy a centenárium alkalmából a sepsiszentgyörgyi színház magyar szerző darabját mutatja be, és azt is, hogy az előadás plakátján magyar zászló színei is láthatók.

Előadáskezdéskor a hangoskodó csoport még az előtérben volt, a közönség a hátsó ajtón ment be. A bemutató végül zavartalanul elkezdődött.

A Nem kimondottan 1918 (Nu chiar 1918) című dráma színre vitele román-magyar koprodukció, az előadást Cristian Ban rendezte. Bár a centenárium égisze alatt jött létre, kivitelezését pedig a Kulturális és Nemzeti Identitás Minisztérium is támogatta, nem került fel az évforduló hivatalos ünnepségei közé a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal lajstromára.

Az ősbemutató előtt ugyanis a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tănasa blogger panaszt tett az előadás ellen azt nehezményezve, hogy a színház magyar drámaíró művét tűzte műsorára a Nagy Egyesülés századik évfordulóján.

Anna Maria Popa, az Andrei Mureșanu Színház igazgatója nem tartotta helyénvalónak, hogy olyanok tiltakoznak, akik nem ismerik az előadást. „Félrevezették, manipulálták őket” – jelentette ki az igazgató, aki nyomatékosította: semmi sértő dolog nincsen az előadásban. Hozzátette: az előadást megelőző lejárató kampány során arra is késznek mutatkozott, hogy átadja a szövegkönyvet, sőt nyilvános felolvasópróbát is tartottak, hogy bárki meggyőződhessen róla: nincs ok az aggodalomra.

Székely Csaba meglepetésekkel teli darabnak nevezte a művét, mely könnyű komédiának tűnik, de a dolgok sötét oldalát is megmutatja: a korrupcióról, a zsarolásról, és egy rendszert alkotó nem tiszta viszonyokról is szól. „Azt mutatja meg, hogy mit valósítottunk meg az 1918-as ideálokból, hogyan érezzük magunkat ebben az országban száz évvel a nagy egyesülés után. Tulajdonképpen a pénz, a boldogság és a hazafiság viszonyát mutatja meg a mai Romániában” – nyilatkozta a szerző.

(Maszol/MTI/Observatorul de Covasna)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük