Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rétegtalálkozó a háromszéki roma közösségek felzárkóztatása kapcsán

Rétegtalálkozó a háromszéki roma közösségek felzárkóztatása kapcsán Kovászna megye

Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete március 31-én, pénteken tartotta a Ma egy lépés elnevezésű fórumot, ahol a helyi roma közösségek képviselői és a résztvevő intézmények közti párbeszédre biztosítottak lehetőséget. A harmadik alkalommal megszervezett roma konferencia fő témája az emberi erőforrás fejlesztése, valamint a munkaerőpiacon való elhelyezkedés elősegítése köré épült.

A sepsiszentgyörgyi esemény első panelbeszélgetésén Makkai Péter, a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium államtitkára, és Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára a roma közösség felzárkóztatásáról szóló stratégiáról számoltak be. Mint mondták, akkor lesz sikeres bármilyen stratégia, ha a helyi közösségek szintjén mérik fel az igényeket és erőforrásokat.

A pénteki találkozó célja, felhívni a figyelmet a háromszéki roma közösségek problémáira, helyzetére, továbbá megoldásokat keresni az életkörülményeik jobbá tételére egy stratégia kidolgozása révén, ez által nagyobb figyelmet fordítva a mediátorok szerepére.

,,Azzal a céllal kezdeményeztük ezeket az eseményeket, hogy közösségeink egymást segítve tudjanak fejlődni. A jövőről gondolkodni kell, a családban és a közösségben is egyaránt tervezni, mert ami a közösségnek jó, az az egyénnek is jó” – hangsúlyozta Makkai Péter államtitkár. Továbbá kiemelte, fontos, hogy a roma közösség büszkén vállalja identitását, hiszen ez a lélekszám határozza meg a közösség súlyát. ,,A stratégia első része, hogy nézzen szembe a valósággal” – szögezte le az államtitkár. 

Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára beszédében kihangsúlyozta: „A roma közösség felzárkóztatásáról szóló stratégia akkor tud sikeres lenni, ha a helyi közösségek szintjén mérik fel az igényeket és erőforrásokat, megvizsgálva, hogy melyek az adott közösség erősségei, és hogyan lehet azokat előnyösen felhasználni. Folytonos és igazi párbeszédet kell fenntartani a helyi közösségek és az intézmények között. A hasonló rétegtalálkozók azért is szükségesek, mert megteremtik a párbeszéd lehetőségét, valamint szorgalmazzák a további lépések, célkitűzések meghatározását.”

Dima Mihály, az Erdélyi Roma Testvériség Egyesület elnöke a találkozó fontosságát hangsúlyozta: „Nagyon hálás vagyok, hogy ennyien részt vesznek ezeken az eseményeken, mert ez azt tükrözi, közösen változtatni szeretnénk a peremre szorult, elszegényedett roma családok helyzetén. Ebben partnereink a különböző intézmények is, hiszen minden eddigi találkozón meghallgattak minket, a problémáinkat, és készségesen felajánlották segítségüket, hogy valós megoldásokat találjunk azokra, annak érdekében, hogy előre tudjunk lépni.”

A második panelben az oktatási, szociális és egészségügyi ellátás lehetőségeiről, tapasztalatokról, valamint a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez szükséges lépésekről tanácskozott Kiss Imre, Kovászna megyei főtanfelügyelő, Szép-Márk Linda, a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal Szociális Támogatási Igazgatóság osztályvezetője, Ágoston László, Kovászna Megyei Közegészségügyi Hivatal igazgatója és Szász Katalin Melinda, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság igazgatóhelyettese.

Fotó: Kocsis B. János

,,A helyi problémákra helyi megoldásokat kell találni. Szükségesnek látom, hogy a tanintézményekben is időt áldozzunk arra, hogy felmérjük az oktatás szintjén a roma közösséget érintő problémákat és igényeket. Ha ebben mindkét fél partner, akkor beszélhetünk előrelépésről.” – fogalmazott Kiss Imre, főtanfelügyelő.

Szép-Márk Linda, a megyeszékhelyi Szociális Támogatási Igazgatóság vezetője a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez szükséges lépésekre hívta fel a figyelmet: ,,Ha a munkaerőpiacon kíván egy személy elhelyezkedni, akkor ennek az egyik legfontosabb alapfeltétele az oktatási kötelezettségek teljesítése, a másik pedig a minimális lakhatási feltételek megléte. Amennyiben ezen feltételek teljesültek, fontos egy szakma elsajátítása, ugyanis a szakképzettséggel rendelkezők számára több lehetőség kínálkozik. Ezen az úton, mely az otthontól az iskolán és közösségen át elvezet egy munkahelyen való elhelyezkedésig, fontos szerep jut a mentorálásnak, mediálásnak és támogatásnak. Mindez a civil szervezetek és a helyi intézmények együttműködése által tud oly módon megvalósulni, hogy ez egyént segítő hatékony beavatkozás legyen. Ugyanakkor fontos az informálás, az érzékenyítés és a viselkedéskultúra ismerete úgy a roma közösségek, mint a többségi társadalom számára, ahhoz hogy az elfogadás, a beilleszkedés könnyebbé váljon úgy iskolai, mint munkaközösségi szinten.”

Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete számára fontos a rendszeres párbeszéd fenntartása a két közösség közt, ugyanakkor a roma közösségek felzárkóztatásában elért eredmények és megoldások szorgalmazása. A hasonló rétegtalálkozók célja, hogy az intézményvezetők és a témában érintettek megosszák tapasztalataikat, észrevételeiket és javaslataikat az őket érintő problémákkal kapcsolatban.   

RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet Sajtóirodája    

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. április 2., 10:00
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Az utóbbi évek legjobb április 1i tréfája! Köszönjük!
    Kutyából nem lesz szalonna! Többszáz év együttélés sem volt elég nekük! Amelyikek nagyon elgazdagodtak azok többsége sem tud viselkedni! Ugatnak mind a kutyák! Zajosak, erőszakosak, neveletlenek! Többségének annyi osztálya sincs, mind az intercitynek!!!

  • User
    Dátum: 2023. április 3., 7:57
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Tipikus balliberalis udemeres strstégia. Az egész falrahányt borsó. Az udemerének mit sikerült a 30 év alatt megvalósitania, a saját holdudvarának a jól megfizetett munkahelyteremtésén kivül ?. 00000.

  • User
    Dátum: 2023. április 4., 8:00
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Többet is lehetne tenni a romák ért, tettek is mindössze annyit,hogy ne cigányozzak őket.Es ezért törvénytervezetet meg babamfüle.Lehetne olyat is be vinni egy gyárba őket meg tanítani dolgozni.Le ülni nyolc órát.Nem szocsialal kezdeni S egyebbb segelyel.