Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Meglepődtek a vásárosok

Meglepődtek a vásárosok Kovászna megye

Jó hangulat, narancsillat és egyedi portékák fogadták azokat, akik a hétvégén ellátogattak az Erdélyi Művelődési Központ épületében megrendezett Delikates Craft Christmas kirakodóvásárba.

Vasárnap délelőtt több tucat érdeklődő nézelődött a kiállítótérben, néhány stand előtt kisebb sor is kialakult annak ellenére, hogy csak védettségi igazolvány bemutatásával volt látogatható a rendezvény. A vártnál nagyobb érdeklődés kellemes meglepetést okozott a kézműveseknek, voltak olyanok, akik többször is fel kellett töltsék a készleteket. Nemes Ágnes, a Levendula Ház képviselője elmondta, mivel a tavaly a járvány miatt elmaradt a vásár, ezért nem nagyon tudta felmérni az idei részvételt, de mindenképpen kellemesen csalódott a résztvevők számának és korosztályának tekintetében.

Hirdetés
Hirdetés

A kézműves seregszemlén mint-egy 15 székelyföldi iparművész kis példányszámban, kézzel készült termékei közül lehetett választani. A különféle díszítőtárgyak, fából készült kulcstartók, kerámiák, táskák, ékszerek, levendulás plüssök és nyugipárnák, illetve natúr kozmetikumok mellett különféle ínyencségeket is lehetett vásárolni. Rögtön a bejárat mellett egy csíkszeredai fiatalember dióolajat kínált, míg a belső teremben többféle teafű közül is lehetett választani. Nem hiányoztak a vásárból Damokos Csabának, a barcarozsnyói dinópark tervezőjének háromdimenziós puzzle-játékai, melyek a család minden tagjának kitűnő szórakozást nyújtanak.

A szervezők részéről Varga Csaba lapunknak elmondta, Csíkszeredában idén tizedik alkalommal szervezik meg a karácsonyi dizájn-vásárt, Sepsiszentgyörgyön ez volt a rendezvény második kiadása. A kiállítókhoz hasonlóan örvendetesnek nevezte a fokozott érdeklődést, ugyanakkor megjegyezte, hogy valószínűleg a zöldigazolványhoz kötött belépés miatt pont a célközönségük, a fiatalabb korosztály a szokásosnál kevésbé volt jelen a vásáron.

Gocz Tibor

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük