Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Jó utakon a fürdővárosban

Jó utakon a fürdővárosban Kovászna megye

Látványosan halad a közlekedési infrastruktúra felújítása Kovásznán, a 11 utcás pályázat keretében újabb szakaszokra került rá az első réteg aszfalt. Az alapozóréteg leöntése azért is fontos, hogy a téli időszakban ne legyenek fennakadások a közlekedésben, illetve hogy az érintett utcák lakói ne kelljen sárban járjanak.

Hirdetés
Hirdetés

Mint ismeretes, az úttestben lévő közüzemi vezetékek cseréje után a nyár folyamán a második réteg aszfaltot is sikerült elteríteni a Gábor Áron, Timár, Dsida Jenő, Lakosok és Aurel Vlaicu utcákban, illetve a járdafelületek kialakítása is megtörtént. Az itt zajló munkálatokkal párhuzamosan további szakaszokon folytatódott a víz- és szennyvízhálózat korszerűsítése.

Az útalapozási és talajmunkálatokat követően november elején friss aszfaltszőnyeg került az Erzsébet, Kórház, Mész, Sáros, illetve a vajnafalvi Andrei Șaguna és Iustinian Teculescu utcákra is. Terepszemlénk során a munkások az egykori szülészet környékén a szegélykövek lerakásán és a járdafelületek kiépítésén dolgoztak. A vízelvezetők kialakítására és a második aszfaltréteg elterítésére ezekben az utcákban valószínűleg csak tavaszszal kerül sor.

Zajlanak a munkálatok a Petőfi Sándor utcában is, igaz, itt még csak alig fogtak neki a felújításnak. Első lépésként felszedték a macskaköves útburkolatot, illetve elkezdték az ivóvíz- és szennyvízhálózat, valamint az esővízelvezető-csatorna teljes korszerűsítését. Mivel komplex munkálatokról és meglehetősen hosszú útszakaszról van szó, ezért egészen biztos, hogy az első aszfaltréteget csak a jövő év folyamán öntik le.

Az önkormányzat képviselői tisztában vannak azzal, hogy az említett útszakaszokon folytatott munkálatok rengeteg kellemetlenséggel járnak az ott élők számára, éppen ezért a lakók megértését és türelmét kérik. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük