Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Folyik az átszervezés

A megvalósítási szakaszba kerül az oltszemi gyerekközpont átszervezése – döntötte el legutóbbi ülésén a Kovászna megyei tanács. A testület – az európai normáknak megfelelően – családi típusú házakba költözteti a kastélyban lakó ötven gyereket.

A tanács ennek érdekében társulási szerződést fogadott el a SERA Alapítvánnyal, amely azt vállalta, hogy Baróton kettő, Bodzafordulón egy házat épít az állami gondozott gyerekeknek.

– Ötven sajátos igényű kiskorú van Oltszemen, 42 a gyermekvédelmi rendszerben, hatan közülük hamarosan betöltik a 18. életévüket, tehát 36 gyereket kell elhelyezni a három épülő, családi típusú házban. Az oltszemi központunk az utolsó a nagy gyermekotthonok közül, szükség van az átszervezésre, és erre a törvény is kötelez – tájékoztatott Vass Mária, a gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője.

A beruházás összértéke 750 ezer euró, amelyből 575 ezer eurót a SERA Alapítvány biztosít. A tervek szerint a családi házak őszig elkészülnek, hogy a gyerekek már az új otthonukban kezdhessék meg a következő tanévet.

– A gyerekek érdeke az első, azt követően, hogy rendezzük helyzetüket, az oltszemi Mikó-kastélyt bekapcsoljuk a kulturális és turisztikai körforgásba, ehhez négyoldalú megállapodást köt a megyei és a bodoki önkormányzat, a gyermekjogvédelmi igazgatóság és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, különböző rendezvények szervezése céljából – ismertette Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke.

A testület döntött arról is, hogy tőzsdéről fog elektromos energiát vásárolni a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház. Ez számításaik szerint 10–15%-os spórolást jelent, ami egyáltalán nem elhanyagolható, ha azt nézzük, hogy jelenleg a kórház villanyszámlája 70 ezer lej havonta

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások