Felhívás!

Felújítják az óvodát

Bács Márton Csaba, Sepsibükszád polgármestere érdeklődésünkre egy idei, prioritásként kezelt fejlesztésről, illetve medvegondokról is beszámolt lapunknak.

A polgármester rámutatott, napi szinten érkeznek hozzá panaszok medvetámadásokról, az elmúlt 2–3 hét alatt négy gazdaságba tört be a bundás, ahol tyúkokat ölt, rongált.

– A nap minden szakában lehet medvét látni a település határában vagy éppen az utcán. Nagy a baj! Ha a veszélyes medvék esetében bevezetnék a 24 órás kilövési intézkedést, az sokat segítene. A nagyvad leveri a hátsó kerítéseket, és besétál a gazdaságokba, az udvarra, rettegésben tartva a polgárokat – panaszolta.
Jó hírként Bács elmondta, nekifogtak a helyi óvoda teljes felújításának, már zajlanak a munkálatok, és a tervek szerint idén szeptemberre el is készülnek az épület rendbetételével.

– Teljes felújítást követel meg az épület – tetőszerkezettől kezdve, cserepezéstől, belső és külső szigetelésig –, hiszen több mint százéves, és eddig csupán kisebb beavatkozásokat, javításokat ejtettünk meg rajta. A magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának keretében a munkálatokat a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége finanszírozza, ezúton is köszönet nekik – részletezte a polgármester.

Kérdéseinkre az is kiderült, hogy van igény az óvodára, hiszen 35–40 gyerekkel szokott indulni minden évben a kiscsoport. A pozitív számokat beárnyékolja, hogy nagyobb az elhalálozások száma, mint a születéseké. Az elöljáró szerint ez azzal magyarázható, hogy számos fiatalt elszippantott külföld vagy a közeli városok, valamint a településen maradtak pedig később és mindössze 1–2 gyereket vállalnak. <

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.