Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bűnvádi eljárás indulhat

Bűnvádi eljárás indulhat Kovászna megye

Ideiglenesen felfüggesztették a sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szemészeti járóbeteg-kabinetjében munkálkodó két szemorvos rendelését, mivel az említettek ellen a Kovászna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ellenőrző csoportja kivizsgálást indított (emellett az illetékesek bűnvádi eljárást is indítanának). Az ügyben közel száz biztosított személy érintett: a részletekről kórház vezetőségét faggattuk.
A megyei egészségbiztosítási pénztár elnöke a sajtónak kifejtette, a műlencsére vonatkozó támogatási kérelmekhez csatolt orvosi dokumentumokban észleltek rendellenességet, ez indította el a kivizsgálást. Mivel annak lezárásáig a vádlott orvosoknak a biztosítóval való poliklinikai szerződését felfüggesztették, a betegeknek új programozás alapján, más orvosnál kell jelentkezniük.
Dr. Lozsádi Zsuzsanna a sajtónak elmondta, előfordult olyan is, hogy a magánrendelőjében elvégzett szemvizsgálati méréseket nem ismételtette meg a poliklinikai rendelőben annak érdekében, hogy a páciens az egészségbiztosítási pénztártól igényelhessen és kapjon támogatást szemlencse beszerzésére. Ezt azzal magyarázta, hogy értelmetlen lett volna a vidéki betegeket többszörös vizsgálatra becitálni, ezért járt el említett módon.
Az ugyancsak kivizsgálás alatt álló dr. Béres Hajnalka azt állította: egyelőre azt sem közölték vele, mi a bűne, és azt reméli, a páciensei visszatérnek hozzá, mert mihelyt az egészségbiztosító-ház szabad utat ad rendeléseinek, újból a megszokott rend szerint dolgozhat.
A tisztánlátás érdekében fontos tudni, hogy a biztosító csak akkor adhatja meg a szabályok értelmében a jóváhagyást, és csak akkor fizetheti az orvosok által felírt szemlencse egy részét (körülbelül 300 lejt), ha a biometriai vizsgálatot a biztosítóval szerződésben álló szolgáltató végzi el. Jelenleg a megyében egyedül csak a megyei sürgősségi kórház képes erre. Feltételezések szerint a szemorvosok a biometriás vizsgálatot egy személynél végezték el „hivatalosan” a kórházban, a következő páciensek dossziéjában pedig mindig ugyanazt az eredményt használták fel. A biztosítóház erre jött rá véletlenül. Természetesen a vizsgálat nem maradt el senkinél, de feltehetőleg magánrendelőkben folytatták le ezeket.
Lapunk a megyei kórház vezetőségétől is érdeklődött.
– December elején kaptunk értesítést, hogy a járóbeteg-rendelőben két doktor már nem rendelhet a biztosítóházas térített rendszerben, egyszóval felfüggesztették a poliklinikai tevékenységüket. Egy másik értesítést is kaptunk, amelyben ellenőrzésről számoltak be az illetékesek. Jelen pillanatban a két orvos nem rendelhet, ez nagy hátrány a kórház, a betegek számára. Amennyiben a biztosítóház megállapít egy kárt, azt a kórháznak kell kifizetnie, utólag pedig jogi utakon hajtjuk be a vétkesektől – részletezte András-Nagy Róbert kórházigazgató.
A szakember hangsúlyozta, a kórházvezetőség „elhatárolódik minden olyan magatartástól, amely kihasználja a beteget, és úgy gondolják, hogy ez utóbbira kell bízni a magánrendelő, illetve a poliklinika közötti választást, egyik a másiknak nem kiegészítője”.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 15., 11:06
    ÉRTÉKELÉS: 25

    A doki vagy magánrendelőt vagy állami munkahelyet tartson fenn! Az állam nem szabadna megengedje az űzérkedést! Én személy szerint jártam még, h X helyen a kórháznál nem fogadott egy doki mert hetekre!!!! elfogytak a sórszámok, viszont a magán rendelőjében pénzért fogadott és olyan kedves volt, h félve vetköztem😊Ja és vizsgálat után kijelentette h X gyógyszertárban fogom csak!! megkapni a gyógyszert! A másik alkalom a Sztgyi kórház közelében található magánrendelőben küldőpapírt nem fogadták el vmilyen okból kifolyólag de 100 lej fejében felajánlották, h kivizsgálnak! Reumás fájdalom de ekoztak ekg t csináltak szurit kaptam úgy éreztem magam mint nyugaton! Az ára is meglett 270 lej!!!! Kiakadtam kérem szépen, minek fizetjük az egészségügyet?!