Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Aggódnak Kovásznán

Aggódnak Kovásznán Kovászna megye

A bukaresti Gazdasági Tudományos Akadémia (ASE) a tulajdonában levő kovásznai ingatlanát felajánlotta az államnak, hogy ott kezeljék a COVID–19-cel fertőzötteket – jelent meg a hír a román médiában, azonban Gyerő József polgármester helyesbítené a sajtóban közölteket.

Kovásznán a napokban több helyi is aggodalmát fejezte ki, amiért az ASE a város központjában található épületét a COVID–19-cel fertőzöttek kezelésére ajánlotta fel.

Hirdetés
Hirdetés

Az információzárlat miatt – március 21-i, belügyminisztériumi rendelkezés értelmében a prefektusok (és így a polgármesterek sem) közölhetnek helyi adatokat a COVID-fertőzöttek számáról stb. Ugyanakkor tilos felfedniük a karantén zónák helyét is – Gyerő József a fentieket nem cáfolhatja, annyit azonban pontosítani kívánt, hogy a fertőzött betegeket kórházakban kezelik, míg karanténba azok a személyek kerülnek, akik külföldről, a fertőzés szempontjából veszélyesnek számító országokból érkeztek haza.
A polgármestert sajnálja, amiért nem szolgálhat tényleges adatokkal. Úgy véli, a kommunikációs zárlat aggodalmat kelt a lakosságban, akik így fél információkra, a médiában megjelent, gyakran pontosításra szoruló hírekre támaszkodnak.

– A Kovásznán beüzemelt és a külföldi vörös zónákból hazaérkező személyekkel feltöltött karanténhelyekkel kapcsolatosan csak a prefektúrán működő Stratégiai Kommunikációs Törzs által megbízott személy informálhat. Ott mindannyian érdeklődhetnek, és kérem, tegyék is meg – javasolja a polgármester.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 30., 8:55
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Ilyen alapon minden város kezdhetné a hisztériázást. A kovásznaiaik szerint mégis mit csináljanak a fertőzöttekkel? Más városba vigyék, csak az ő ségük „megmeneküljön” a mitől is? Attól hogy beteg emberek fekszenek a négy fal között?
    Bravó, Kovászna, büszkék vagyunk rátok.

  • User
    Dátum: 2020. március 30., 15:57
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Már várható volt, hogy a magyarlakta megyék nem ússzák meg EGYESEK vendégeskedése nélkül. Kérdezem halkan, miért nem viszik például Szebenbe ? Ha akarjuk tudjuk mindannyian….

  • User
    Dátum: 2020. március 30., 16:09
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Enyi barmot egy helyen,már bocsánat a ki fejezésért. De senki nem gondolkozik hogy vajon a kovászna és környékéröl külföldön dolgozokat haza jövetelük után (a píros zonákbol) hová szálásolták el? Keltsük a pánikot megondolatlanul,itélkezünk anélkül hogy bizonyosaklenénk a hejzetel. Valaki azt irja miért nem viszik Szebenbe,ki-ket??? a mieinket.?? Szép Kovásznaiak, biztos hogy van mindenkinek egy közeli vagy távoli rokon vagy ismerös aki külföldön dolgozik.😤😱

      • User
        Dátum: 2020. április 1., 23:34
        ÉRTÉKELÉS: 1

        De gonosz ,
        Nem tudja mit jelent a közös piac ,mit jelent hogy ott adózol ahol dolgozol .Az EU penzt ad a tagállamjainak mit jelent vajon ez ?
        nagyon jó a nyugati pénz pályázatra mert meg tyuk pajtat sem tudnak helyi adokból építeni Romaniaban, a pénzt ezek a hazatéro munkasok adóiból gyűjtik be es minden nyugaton adózó munkástol es vállalkozótól stb ,tehát fizettek ok is indirekten es most meg azt mondja miert jott haza ide nem adózik itthon .
        Érdemes elgondolkodni a gonoszságán

  • User
    Dátum: 2020. április 1., 23:29
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Bravo RMDSZ bravo Románia Éljen a kommunizmus
    Nem tudja elmondani a polgármester a választóinak mi folyik a városában? Miert van gyűjtő centrum a városban, kik vannak ott elhelyezésbe?
    Akkor minek van ott ha megfosztottak ettől a jógától? Nem gondolja az RMDSZ hogy nekik húzzak a muzsikat és ok csak táncoljak?