Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A medve visszatért

A medve visszatért Kovászna megye

Ismét medveveszély van Csernátonban, napok óta úton-útfélen arról beszélgetnek a falu lakói, hogy ki, hol látta a nagyvadat. Nem az erdőszéleken, távoli legelőkön, hanem a házak között, este és reggel, amikor még munkába mennek, illetve onnan térnek haza az emberek.

Pénteken hajnalban a Múzeum utcában fordulta meg magát a bundás, az egyedül élő, idős Má­thé Gyula portáján garázdálkodott. Betörte az istálló ajtaját, és vadászatot rendezett a juhok és bárányok soraiban. Egy juhot megölt – kihurcolta az udvarra, ahol kitépte belsőségeit, és falatozott belőle –, másik négyet megsebesített.

– Hajnalban, négy óra körül megébredtem, hogy befaljam a gyógyszeremet, hallottam, hogy a kutya erősen fog, kinéztem, de már csak az istálló leszakított ajtaját láttam – mesélte Máthé Gyula. – Fel sem fogtam a veszélyt, hogy a medve még ott lehet az udvaron, siettem felmérni a kárt. A tetem a hátsó udvaron hevert, szerencsére a medve megriadhatott, mert csak a nyomait láttam már, a letört kerítés mutatta, merre távozott.

Hirdetés
Hirdetés

Máthé Gyula nem számíthat támogatásra, mert a juhai nem fülszámozottak. Ő inkább a megmaradt jószág miatt aggódik, hiszen köztudott, hogy a medve visszatér a zsákmánylelő helyre, főként, hogy ilyen könnyen hozzájutott.

A faluban számos történet kapott szájra, egyik szerint minap egy erdőlőt kergetett meg a medve, amelyről szemtanúk állítják, hogy kis bocsok társaságában látták, és a falu fölött, az Eperejesi erdőrészen tanyázik. Tény, hogy nem biztonságos a sötétben sétálgatni Csernátonban. A közvilágítás is foghíjas, és ha nem a medve, akkor az utcákon falkákban kóborgó hatalmas csobánkutyák kergethetik meg a gyanútlan járókelőt. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 4., 8:22
    ÉRTÉKELÉS: 25

    Szép… büszke székely falu, mi? Most nem a medvére, hanem az utolsó mondatban foglaltakra gondolok.
    Trehány faluvezetés! S hiába takaróznak a polgi hiányával, mert azelőtt sem volt jobb.

  • User
    Dátum: 2019. március 4., 9:21
    ÉRTÉKELÉS: 42

    Ahol ilyen korhadt keritessel van a tanya korbeveve ott nem is csoda,hogy a medve bejut az udvarra. Az Europai Unios penzekbol a szegenyebb embereknek is kene juttatni valamit UDMR-s uraim.Legalabb annyit amibol becsuletes keritest tudjanak folhuzni a tanyajuk korul! Mert e fenykep is elarulja,hogy milyen szegenysegben tengodnek errefele az itt elo emberek.Es ezert mar nem a medve a hibas,hanem a hatalmon levo politikusok es polgarmesterek. Egyebkent a medvek okozta gondok is az ok szamlajukat terhelik,hiszen ok azok akik ebben az orszagban beleegyeztek abba,hogy ily irdatlan es barbar modon kipusztitsak a ronkfaval es deszkaval kereskedo cegek,Romania erdoit!

    • User
      Dátum: 2019. március 4., 19:24
      ÉRTÉKELÉS: -4

      Unios penz keritesre? :))) Meg mire nem kellene a parasztnak(mert kap foldre,allatra,uzemanyagra stb)..netan italra,nore.viagrara,wc papirra ? Aki varoson robotol valamelyik gyarba,peksekbe stb az eleteben nem kap egy fityinget sehonnan.

  • User
    Dátum: 2019. március 4., 13:23
    ÉRTÉKELÉS: -14

    Ki kellene lőni az. Összes ijen medvét ameik garazdalkodik a szegény ember alataival !! És veszélyeztet több gazda alatait is és gazdát egyaránt is !!!

  • User
    Dátum: 2019. március 5., 17:16
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Nézzétek a tévé reklámját, s adjatok gyümölcsös főtt rizskonzervet a medvéknek, egy éven belül valamelyik rizstermő országban teremnek!!!

  • User
    Dátum: 2019. március 7., 21:39
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Hat nem csak Csernatonban garazdalkodik a medve hanem Ikafalvan is reggel a buszra is alig merunk le meni azt se tudja az ember honan alit szembe