Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tenni lehet és érdemes!

Tenni lehet és érdemes! Kovászna megye

Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében, számos érdeklődő jelenlétében tartották a Tegyünk Kézdiszékért díjak átadó ünnepségét.

Józsa Irén tanár bevezetőjében a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés egy évvel ezelőtti létrejöttének okáról szólt. Az egyebek mellett erős kézdiszéki közösség kiépítését, az egyének, civil szervezetek és intézmények közötti hosszú távú együttműködést céljául kitűző szervezet tagja úgy vélte, egy olyan korban, amelyben az ember árucikké alakult, elidegenedett önmagától, embertársaitól és a természettől, a szeretet gyakorlásának nélkülözhetetlen feltétele tevékenynek lenni. „Aktívnak lenni gondolatban és érzésben, szemmel és füllel, a nap minden szakában, elkerülni a belső lustaság minden formáját, legyen az akár passzivitás, a gyűjtögetés, az egyszerű időpocsékolás: ez nélkülözhetetlen feltétel, ha a szeretet művészetét akarjuk gyakorolni. A szeretés művészet, melyet meg kell tanulnunk. Ez nem könnyű, de az egyedüli lehetőség arra, hogy ebben az egyre inkább elidegenedő világban az elkülönültséget, a magányt legyőzzük, leküzdjük” – fogalmazott.

Hozzátette, a civil tömörülés tagjai hisznek abban, hogy tenni lehet és érdemes, ezért a helyi közösség azon tagjait díjazzák, akik az elmúlt években önzetlenül, becsülettel, alázattal tettek Kézdiszékért, annak polgáraiért. „Olyan személyekre hívjuk fel a figyelmet, akik nem várnak anyagi jutalmat, ott vannak, ahol segíteni lehet és kell, akiknek becsülettel végzett munkáját természetesnek vesszük, hiszen ez a jellemző rájuk”, hangzott el.

Hirdetés
Hirdetés

A folytatásban átadták a Vetró András szobrász által készített díjakat. Kelemen Dénes gelencei nyugalmazott tanító, fafaragómester, Fülöp Magdolna nyugalmazott laboráns, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete elnöke, Kis Emese pedagógus, menedzserasszisztens, idegenvezető, Rancz Lajos vállalkozó, a KSE labdarúgó-szakosztály vezetője és Lénárt Adolf vállalkozó, a kézdivásárhelyi kosárlabda-mozgalom elindítója és pártfogója részesült elismerésben. A gelencei Palkó D. Ilona templomgondnok, harangozó betegség miatt nem lehetett jelen a díjátadó ünnepségen, neki korábban otthonában adták át a díjat a csoportosulás képviselői.

A rendezvényen a kézdiszentléleki Kovács Hunor, a brassói zeneművészeti egyetem első éves zongora szakos hallgatója Frédéric Chopin C-moll etűdjét és Sergey Rachmaninov Cisz-moll prelűdjét adta elő, Rancz-Gyárfás Hanna, a Nagy Mózes Gimnázium kilencedik osztályos tanulója Reményik Sándor Akarom című versét szavalta, míg a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Általános Iskola diákjai Gábor Judit pedagógus vezetésével népdalokat adtak elő.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 4., 14:02
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Elismerésem a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés hagyományteremtő kezdeményezéséért. Erőt, egészséget kívánok a folytatáshoz!