Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

13 éves a legfiatalabb

Meghaladja a 30-at megyénkben azoknak a kismamáknak a száma, akik az év eleje óta gyermeket hoztak a világra, de még maguk sem nagykorúak. A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság nyilvántartása szerint újabb három kiskorú várandós, közülük is a legkisebb alig 13 esztendős.

Hirdetés
Hirdetés

Az elmúlt év hasonló időszakával összehasonlítva csökkenést mutat ez a szám, akkor 50 kiskorú szült, ezzel együtt óriási gondot jelent azoknak a gyereklányoknak az esete, akiket túl korán kényszerítenek felnőni.

Az esetek zöme falusi környezetből kerül ki, 9-et viszont városról jegyeztek. Tudni kell azt is, hogy bár hivatalos statisztikát idézünk, a valós esetek száma ennél sokkal nagyobb lehet, mivel nem mindenhonnan jelentik a kiskorú anyákat. Az év eleje óta 5 kisbabát hagytak a megye kórházaiban, egyiküket sikerült újraegyesíteni a családdal, kettőt nevelőszülőkhöz vittek, két eset rendezése még folyamatban van. Idén 6 örökbefogadást hivatalosítottak, kettő esetében zajlik a hivatalos procedúra. A 6 örökbefogadásból egy gyerek maradt Kovászna megyében, a többieket az ország más megyéiben élő családok vették örökbe.

A megyei gyermekvédelemnél jelenleg 918 kiskorú van gondozásban, 33-an nappali központokat látogatnak, 194-en rehabilitációs központokban vannak, 173-an hivatásos nevelőszülőknél élnek, 270 gyerek pedig rokonoknál, családtagoknál. További 248 kiskorú köz- és magánintézményekben van elhelyezve (224 gyerek a megyei gyermekvédelem alárendeltségébe tartozó, 24 pedig civil szervezetek által fenntartott otthonokban).

Románia továbbra is első az EU-ban a 15 évnél fiatalabb anyák számát illetően.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás