A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Ismét elégették Illyést

Ismét elégették Illyést

Lemhényben február másodikán, pénteken a Bem József Általános Iskola óvodásai és iskolásai, míg másnap a Háromszéki Népfőiskola, a Kézdiszéki Ifjúsági Szervezett és a Szent Mihály-hegyi Színjátszó Csoport által rendezett farsangi ünnepség résztvevői űzték el a telet.

A felsőlemhényi iskola udvarán összegyűlt, maskarába bújt diáksereget és pedagógusaikat Barbócz Piroska tanítónő köszöntötte, majd Gál Zsuzsanna intézményvezető a farsangi szokásokról szólt. Ezt követően a nyolcadikosok farsangtemetést rendeztek, bábuégetéssel, énekléssel és hangos kiabálással kergetve el a telet. „Maskarások, bolondok, / Rázzátok a kolompot, / Takarodjon el a tél, / Örvendezzen, aki él!” – kiáltották, körbeállva a lángoló Illyést, majd a kultúrotthonba vonultak, ahol a mulatság bállal folytatódott. A talpalávalót Jakab Attila húzta, miközben a diákok a farsangi finomságokat is elfogyasztották. (D. Hodor Andrea)

Szombat délben a felsőlemhényi tanintézet előtt gyülekeztek a „nagyok”, hogy a télnek esélyt se adjanak az itt maradásra. A Jakab Attila hívogatójára összesereglett, maskarába bújt farsangolók szekereken és lóháton vonultak át Almásba, ahol fánkkal és pálinkával kínálták őket, majd a Tornya-dombra mentek, ahol a három éve felélesztett hagyományhoz híven bagolytemetést rendeztek.
Volt ott siratóasszony, kántor és pap is. „Dicsértessék a Jézusnak szent neve!/ Azért gyűltünk össze, hogy ne legyünk szerteszéjjel./ Hogy eltemessük a vén baglyot,/ Kinek a Fennvaló nem adott több napot…” – prédikálta a Sebestyén Botond alakította pap. A kántor bőrébe bújt Lukács Tamás sem hagyta szó nélkül a dolgot: „Drága jó testvéreim,/ A vén bagoly nénikéjét kísértük utolsó útjára./ Szegény bagoly néném szenvedett eleget,/ Millió kémény füstölte a valagát eleget…”

Ezt követően a kellőképpen átfázott és megéhezett farsangolókat a szervezők tokánnyal vendégelték meg, majd este bált rendeztek a felsőlemhényi kultúrotthonban, ahol a Csavargó Band szolgáltatta a mulatozók kedvére való zenét. (Daczó H. Barna)

Hozzászólások