Hirmondo

Gólyatábor 2021.

Gólyatábor 2021.

Idén október 1–3. között szervezte meg a gólyatábort a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum diáktanácsa. A diáktanács elnökeként elmondhatom, hogy a szervezőcsapat rengeteg munkát és időt fektetett bele abba, hogy megteremthessük a kilencedikes osztályosok számára az összekovácsolódás lehetőségét.

Mint minden tábor, az idei is egy meghatározott témakörhöz kapcsolódott. A népszerű La Casa de Papel, azaz A nagy pénzrablás című spanyol sorozat hangulatát igyekeztük átadni a kilencedikeseknek.

Hirdetés
Hirdetés

A pénteket a már itthonról előkészített, bemutatkozó feladatokkal kezdtük, majd ismerkedős játékokkal, ezt követően pedig csapatjátékokkal folytattuk, és színjátékkal zártuk az első napot.

A tábor második napján, a reggeli tornát követően, ismét csapatépítő vetélkedőken vehettek részt a gólyák, a déli harangszóra pedig elkezdték a főzőversenyt. Délután velünk, a szervezőkkel közösen eljöttek egy gyalogtúrára, majd utána egy „égigérő” tábortűz körüli kikapcsolódás következett.

Vasárnapot a táborhelyszín rendbetételével és kitakarításával indítottuk. A feladatok elvégzése után megérkeztünk az ottlétünk legizgalmasabb pontjához, amikor ugyanis meghirdettük a tábor nyertes osztályát. Felemelő érzés volt látni a gólyák arcán az örömet és a boldogságot.

Ezúton is meg szeretnénk köszönni az idei gólyáknak a bizalmat és a lehetőséget, hogy ezt a különleges rendezvényt megszervezhettük számukra!

Anița Denisa Valentina, a diáktanács elnöke

Hozzászólások