Felhívás!

Előre a haladás útján

Előre a haladás útján

Csernáton községben idén korábban elkezdett beruházásokat fejeztek be, mások még folyamatban vannak és további tervekben sincs hiány. A megvalósításokról és a hogyantovábbról Rákosi Árpád polgármesterrel beszélgettünk.

Rákosi Árpád alig több mint egy éve tölti be a polgármesteri tisztséget. Az elöljáró így vélekedik a megválasztása óta eltelt időszakról. „Október 21-én múlt egy éve annak, hogy polgármester vagyok. Sok mindent megvalósítottunk azóta, és még több történhetett volna, ám mindannyian tudjuk, hogy a közigazgatás nem mindig működik gördülékenyen, sok akadálya, buktatója van. Ennek ellenére úgy vélem, számos területen előrelépést értünk el”, jegyezte meg elöljáróban a polgármester.

Tanintézmények, játszóterek, utak

A folytatásban a megvalósításokat vette számba. „Több, még az elődöm idejében elkezdett projektet sikerült befejeznünk, illetve folytatnunk. Egyik ilyen nagy projekt az alsócsernátoni iskola és óvoda felújítása. A korszerűvé varázsolt óvodaépületet tanévkezdésre átadtuk, jelenleg a kerítésen dolgoznak. Az iskolánál még sok munka van, ám jó ütemben haladnak azzal, és bízom benne, a kitűzött határidőre végeznek a felújítással. Közben beüzemelték a központi fűtést, hogy a nevelési-oktatási tevékenység zavartalan körülmények között folytatódjon.” Örömmel nyugtázta, hogy a felsőcsernátoni óvoda kivételével a többi tanintézményben jelenléti oktatás zajlik. Az óvoda- és iskolafelújítás mellett korszerű játszóterekkel kedveskedtek a község legkisebb lakóinak. „Felújítottuk a játszótereket, beleértve az Ikafalván és Albisban találhatókat is, azokat új játékokkal, elemekkel szereltük fel.”

Szeptemberben adták át a Nemzeti Vidékfejlesztési Program (PNDR) keretében felújított óvodát

Útjavítás terén is jó hírekkel szolgált az elöljáró. „Végeztek a Dúlók utcájának felújításával és a Torja felé vezető úton kijavították a hibákat, majd az úttestre rákerült a koptatóréteg (kiemelt fotó). Ott még az útpadka, a hídfejek, a vízelvezető sáncok kialakítása van hátra. Aszfaltszőnyeg került az önkormányzat épülete előtti útra is, hiszen a korábbi betonút nagyon megrongálódott. Ezek mellett a javításra szoruló útszakaszok foltozását is elvégzik, reményeink szerint még idén.”

 

Bővítenék a vízhálózatot

Az Anghel Saligny-program keretében 55 millió lejre pályázott az önkormányzat, ebből 15 millió lejt vízhálózat-bővítésre, a nagyobb összeget az ivóvíz- és szennyvízhálózattal rendelkező mellékutcák aszfaltozására kérik. Itt jegyezte meg, megalapították a helyi vízszolgáltatót.

– Az októberi soros ülésen a helyi tanács tagjai elfogadták a helyi vízszolgáltató létrehozását. A Közhasznú Szolgáltatásokat Szabályozó Állami Hivatal (ANRSC) ugyanis arra kötelez, hogy kiadjuk a vízszolgáltatást egy hivatásos szakhatóságnak, vagy azt mi magunk szervezzük meg. Jelen állapotában a község vízhálózata nem vonzó egyetlen szolgáltatónak sem, ezért átmeneti megoldásként muszáj volt létrehoznunk egy vízszolgáltatót, amelyet a közeljövőben meg kell töltenünk tartalommal: alkalmaznunk kell egy vezetőt, aki kialakít egy, a tanácstagok által meghatározott létszámú csapatot, akik a víz- és szennyvízszolgáltatást, számlázást, karbantartást és kapcsolattartást megoldják, illetve ők felelnek majd az ivóvízminőség paramétereiért – részletezte. Hozzátette, tudja, ez nagy feladat, ám ahogy korábban említette, kényszerlépés számukra, hiszen szeretnének tiszta vizet önteni a pohárba.

– Ezért is nyújtottuk be az említett pályázatot, hogy a szolgáltató javíthasson a vízrendszeren. Nyílt titok, hogy nyáron vagy van vizünk, ám nem megfelelő minőségű, vagy egyáltalán nincs. A tartós szárazság következtében ugyanis a forrásokból táplálkozó vízrendszerünk már nem korszerű, a felszíni források nem elégségesek a község vízszükségleteinek kielégítésére. Megnőtt a vízigény is, hiszen egy modern háztartásban az állatlétszám csökkenése ellenére sokkal több víz fogy el, emellett nagyon sokan rácsatlakoztak a szennyvízhálózatra. Ha úgy látjuk, az említett Anghel Saligny-pályázat nem nyerő, a januárban induló helyreállítási tervre (PNRR) is benyújtunk egy pályázatot. Az Ikafalvát Felsőcsernátontól elválasztó vízválasztóra tennénk egy nagyobb kapacitású víztartályt, amelyet az ország­út környékén létesítendő fúrt kutakból táplálnánk, abból látnánk el Ikafalvát ivóvízzel, ugyanakkor, mivel magasabban lenne, mint az Ika-vára mögötti főtartályunk, azt és a bartafalvi tartályunkat is abból táplálnánk vízzel , valamint Albis kivételével az egész községet, beleértve a jelenleg nyáron víz nélkül maradó felsőcsernátoni falurészeket is egy rendszeren belül ellátná ivóvízzel – részletezte. Hozzátette, emellett egy másik tervük is van.

– Az Aquacovon keresztül a háromszéki önkormányzat elkészített egy mestertervet, amely szerint a kézdivásárhelyi ivóvizet Torja és Futásfalva érintésével átpumpálnák Ikafalva magasságáig (A POIM – Programul Operaţional Infrastructură Mare – program keretében pályázott a megyei önkormányzat – szerk.). A mestertervből engedélyükkel átvettünk a sajátunkba egy részt, hogy egy adott szakaszt magunk valósítunk meg, és amennyiben mindkét projektet sikerül kivitelezni, két helyről kapnánk jó minőségű ivóvizet: a saját kútjainkból, illetve Kézdivásárhelyről. Utóbbi hosszú távú, 8–10 év alatt megvalósítható terv, ezért pályáztunk magunk is, hiszen a községnek nagy szüksége van elegendő mennyiségű, megfelelő minőségű vízre. Summázva, több lábon szeretnénk állni vízellátás tekintetében.

Hozzátette, az albisiakról sem feledkeztek meg. „Az albisi vízhálózat terve az engedélyezési szakaszban van, bízunk benne, hogy jövő tavasszal munkához láthatnak. Ezt önerőből valósítjuk meg. A Dálnokkal közös, szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését célzó pályázat is jó úton halad, a kivitelezési szerződés alá van írva, egyetlen engedélyre van még szükség, hogy munkához láthassanak. Ez a projekt Csernáton eddig csatornázatlan szakaszai mellett Albist is érinti. Sajnos, még mind nincs szó az egész községről, azonban, ha ez megvalósul, az komoly előrelépés lesz a szennyvízhálózat bővítése tekintetében.”

Községcsinosítás és kulturális élet

A község csinosításáról sem feledkeztek meg. „Aszfaltfestő- és homlokrakodóra szerelhető úttisztító-gépet szereztünk be, hogy állandóan ne kelljen másra várni, hanem szükség esetén minden tavasszal felfrissíthessük az útjelzéseket, illetve hóolvadás után az úttestre rakódott homokot és a mezőgazdasági gépek által felhordott sarat eltakaríthassuk.” További terveket is dédelgetnek, az Országos Vidékfejlesztési Programnál (PNDR) egymillió euró értékben pályáznak a mezei utak felújítására, és a felsőcsernátoni iskola energetikai korszerűsítésére is benyújtottak egy pályázatot a környezetvédelmi alaphoz. A község utcáinak elnevezése is folyamatban van, derült ki a folytatásban. „Egy korábbi tanácshatározat értelmében az utcák új neveket, a porták meg házszámokat kapnak.”

Rákosi Árpád kiemelte, a községi könyvtár keretében pezsgő kulturális élet zajlik a koronavírus-járvány árnyékában is, a járványügyi előírások betartásával képzőművészeti alkotótábort, illetve kiállításokat rendeztek, emellett hetente gyakorol az ifjúsági fúvószenekar és a Pakó András Dalkör is készül a karácsonyi előadásra. „A Haszmann Pál Múzeum ismét megrendezte a nagy sikernek örvendő Csernátoni BuRRogtatót, emellett veteránautó-kiállításnak és további rangos rendezvénynek adott helyet.” Az említettek mellett sikeresnek bizonyult a közelmúltban rendezett oltáskaraván, és a magyarországi honosítási kérelmek benyújtásának lehetőségével is mintegy százötvenen éltek.

Hozzászólások
Elfogadták a december 1-jei ünnepségeken és más rendezvényeken való részvétel feltételeit

Elfogadták a december 1-jei ünnepségeken és más rendezvényeken való részvétel feltételeit

Elfogadta pénteken a kormány a nemzeti ünnep alkalmából rendezett hivatalos ünnepségeken való részvétel feltételeiről, valamint a sportversenyek, előadások, koncertek, fesztiválok vagy más szabadtéri kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok, workshopok, konferenciák szervezésével és az azokon való részvétellel kapcsolatos feltételekről szóló jogszabályt.