Hirmondo

A tanítás a gyerekekért van

A tanítás a gyerekekért van

A kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola jelenleg 552 diák számára biztosít tanulási és fejlődési lehetőséget. Rancz-Gyárfás Elemér, az intézmény igazgatója beszélgetésünk során hangsúlyozta, fő céljuk úgy alakítani és igazgatni a dolgokat, hogy az mindenképp a gyerekeknek a nevelését és a fejlődését szolgálja.

Az intézményvezető ottjártunkkor éppen az első félév kiértékelőjére készült. Lapunknak elmondta, az iskolában a gyermeklétszám a tavalyi évhez képest stagnál, összesen 552 gyerek tanul a kézdiszentléleki és a hozzá tartozó települések intézményeiben. Hozzátette, ez a szám évközben is változik, hiszen jelenleg is két kérés van engedélyezés alatt, hogy Kézdivásárhelyről új diákokat írjanak be az iskolába. Ez is azt igazolja, hogy az iskolában magas szintű oktatás folyik, vélte.

Az oktatás módjáról szólva megjegyezte, a hagyományos pedagógiai módszereket helyezi előtérbe, ugyanakkor fontosnak tartja az interaktív módszerek használatát is: ennek megfelelően minden osztályban van kivetítő, laptop, sőt több okostáblát is használnak az intézményben. Jelenleg folyamatban van az I–IV. osztályokban is a már beszerzett táblák felszerelése, hangsúlyozta.

– Ezeket a korszerű eszközöket kollégáimmal együtt használjuk a tanórákon. Ugyanakkor azt tapasztaltam, ha átbillenünk a ló túloldalára az interaktív módszerek terén, a gyermekek úgy képzelik el, hogy tanulni nem is kell, csak játszani. Ennek érdekében igyekszünk rávezetni a diákokat arra, hogy a tanítás értük van, és nem csak játékos feladatokkal működik. A kettőt összhangban kell alkalmazni – véli Rancz-Gyárfás Elemér.

A folytatásban kifejtette, az Apor István Általános Iskola több központi fejlesztési programba is bekapcsolódott: tavaly például elindult egy projekt, olyan diákok számára, akik nem járnak rendszeresen iskolába, így egy délutáni tanrendet alakítanának ki számukra. „Továbbá az iskolában a táncoktatás mellett működik a színjátszó csoport is, ami már három éve rendszeres előadásokkal teszi színesebbé a falu és az iskolai eseményeit”, summázott az igazgató.

Tamás Réka

Hozzászólások