A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

A hősökre emlékeztek

A hősökre emlékeztek

A községben Bélafalván kezdődött a március 15-ei megemlékezés, ahol az óvodások és az alsó tagozatos diákok műsorát a Tisztás és a Tisztácska néptáncegyüttesek műsora követte. Az ünnepi beszédek elhangzása után a kegyelet koszorúit helyezték el a hősök emlékművénél, majd Tuzson János honvéd alezredes emlékplakettjénél az iskola udvarán. Innen indultak a lovasok és a szekerek a kézdivásárhelyi felvonulásra.

A Kézdivásárhelyről visszatérő felvonulókat Kézdiszentkereszt központjában, a hősök emlékművénél várták a szép számban összegyűlt megemlékezők és az iskolások. Az V–VIII. osztályos diákok versekkel és énekekkel, a Tisztás Néptáncegyüttes pedig táncokkal emlékezett az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára. Időközben egy 5 főből álló hagyományőrző huszárcsapat is csatlakozott az ünneplőkhöz Kézdivásárhelyről, majd Páll Endre polgármester, Pál Varga Ilona történelem szakos tanárnő és Tóth Csaba, Lesenceistvánd polgármestere méltatta az ünnepet. Vatány Gábor plébános áldása és a himnuszok eléneklése után koszorút helyezett el Kézdiszentkereszt Község Polgármesteri Hivatala, Pilisszentkereszt és Lesenceistvánd magyarországi testvértelepülések polgármesterei (Peller Márton és Tóth Csaba), a helyi RMDSZ és MPP, illetve a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Általános Iskola.

Másnap a helyi polgármesteri hivatal által meghirdetett és a helyi községi könyvtár által koordinált, március 15-e tiszteletére meghirdetett rajzpályázat győzteseit hirdették ki, és jutalmazták. A rajzpályázatra, amely a község iskoláiba járó diákoknak szólt 57 pályamunka érkezett be. Három kategóriában hirdettek győzteseket, de minden résztvevőt ajándékkal jutalmaztak. A rajzpályázat nyertesei: Kézdiszentkeresztről Gyergyai Zsanett (I. o.), Szőcs Helga (I. o.), Bács Anita (III. o.), Opra Panna (IV. o.), Gábor Dóra (V. o.); Bélafalváról Jakab Gergő (I. o.), György Kincső (I. o.), Imre Eszter (III. o.)

Peti Botond

Hozzászólások