Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Árak s bérek játéka

Árak s bérek játéka Gazdaság

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) egyik tanulmánya szerint tavaly a vizsgált 64 tevékenységi ágazat közül 55-nél a béremelések átlaga meghaladta a drágulások átlagát, 9 ágazat esetében ennek fordítottja történt. (A tevékenységi ágazatok csoportosítása úgy történik, hogy például a vendéglátás címszóhoz sorolják a szállodákat, vendéglőket, bárokat stb.).

Hirdetés
Hirdetés

Az áruk, termékek és szolgáltatások átlagosan 4 százalékkal drágultak tavaly, ami azt is jelenti, a 64 tevékenységi ágazatból 9-nél a béremelések 4 százalék alatt maradtak, sőt, némelyiknél csökkentek az előző időszakhoz képest. A szénbányászatban például 2,9 százalékos volt az átlagos bércsökkenés, az erdőgazdálkodásban pedig 18,7 százalékos – szinte megrendítő – mínusz átlagot jegyeztek. A dohányiparban 3,5 százalékos volt a béremelések átlaga, tehát fél százalékkal elmaradt a drágulások átlagától.

A másik 55 ágazat közül az építkezés került az első helyre 49 százalékos (!) bérnövekedési átlaggal, a vendéglátásban, idegenforgalomban 12,3 százalék, a tanügyben 10,3 százalék a növekedési arány, míg az egészségügy éppenhogy a „vonal fölé” került 1,4 százalékkal.

(bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük