Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Aláírták az első kétszáz szerződést az idei Start-up Nation program keretében

Aláírták az első kétszáz szerződést az idei Start-up Nation program keretében Gazdaság

Radu Ştefan Oprea üzleti környezetért felelős miniszter szerint már aláírták az első kétszáz szerződést az idei Start-up Nation programba keretében.

A tárcavezető egy brăilai eseményen azt mondta, a Start-up Nation programban benyújtott üzleti tervek közül 9.814-et ellenőriztek ez idáig, 7.826-ot elfogadtak, 731-et elutasítottak, 1.257 esetében pedig tisztázásra szorul néhány tényező.

Hirdetés
Hirdetés

„Május 31-éig lezárul az üzleti tervek ellenőrzésének szakasza. Közben május 6-án már elkezdődött a szerződések aláírása, a folyamat egész júniusban tart majd. Országos szinten mintegy kétszáz szerződést írtak alá eddig” – mondta Oprea.

Az üzleti környezetért felelős miniszter úgy véli, sikerként könyvelhető el a Start-up Nation program, hiszen elérték vele a kitűzött célt.

„Egy nemrég végzett felmérés szerint tízből hat fiatal vállalkozást kíván indítani. Amikor a Start-up Nation először elrajtolt, ez a szám a nullához közelített, a kormányzati program tehát elérte a célját, sikertörténetről beszélhetünk, mert egyre erősebb a vállalkozókedv Romániában” – nyomatékosította.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük