Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gondolatok a konyhában

Gondolatok a konyhában Életmód

Ismételten Amerikában kalandoztam, ahol egy jól bevált kekszrecept nyomában végeztem Sherlock Holmes-i nyomozásokat.

 

Miként az imént említett úriember, jómagam is igen jó megfigyelő lévén, első találkozásunk során megállapítottam, hogy a cookies néven ismeretes sütemény igencsak dobogós helyen szerepel a kekszek világbajnokságán. Főként, ha zsűritag vagyok én is. Ugyanis kevés és mindennap használatos összetevőkből, még kevesebb idő alatt egy igen ízletes harapnivaló kerülhet teánk, tejünk, kávénk mellé. Eredetileg vajból, cukorból, lisztből, tojásból, csokidarabkákból alkotják, de most elárulom, hogy hogyan is készül a gyergyói cookies (nem összetévesztendő a gyermekkorunkban előszeretettel fogyasztott Pufi Kukival, tudományosabban extrudált kukoricapehellyel, mely környékünkön ráadásul előszeretettel viseli a pufuleți nevet is).

Elsősorban egy gyúródeszkán összemorzsolok egy vajat (szűkösebb időkben margarint), két evőkanál zsírt, kókuszreszeléket, zabpelyhet, öt evőkanál cukorral és fél kilónyi liszttel. Beledolgozok egy tojást, 100 g szárított vörösáfonyát, majd midőn mindezen összetevők egy kompakt anyaggá válnak, henger alakúvá formázván, eme hengert felszeletelvén, tepsibe helyezvén, fogyasztásra alkalmas minőségre sütöm. Zabpehely és áfonya helyett használhatunk csokidarabkákat, imígy alkotván máris egy bounty cookies-t. Sokáig eláll (-na), ha van rá ideje!

SzakÁ(rus) Cs(illa)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások