Élet kutyával

Élet kutyával Életmód

Négylábú társaink életünk szerves részeit képezik, nemhiába hívják őket az ember legjobb barátjának. Ahhoz azonban, hogy a kutyatartók és kutyáik kapcsolata harmonikussá váljon, olykor sok erőfeszítésre van szükség. Kötő Boglárka, Parászka Emőke és Steigervald Gergő egyetemistákkal beszélgettünk, akik gyerekkoruk óta kutyával élik mindennapjaikat és a nehézségeket félretéve, mindent megtesznek házi kedvencükért.

– Milyen kutyusotok van?

Emő: Angol Cocker Spániel.

Bogi: Amstaff keverék.

Gergő: Egy olasz őrző–védő kutyusom van, Cane Corso.

– Honnan jön nektek ez az állat iránti vonzalom? Miért döntöttetek úgy, hogy kutyával élitek az életeteket?

Gergő: Ez egy belső érzés, amit nehéz lenne megmagyarázni. Nem élet az élet nélkülük. Azt a szeretetet, amit minden feltétel nélkül tudnak nyújtani soha nem tudjuk szerintem becsülettel viszonozni. Ameddig csak tehetem, megosztom velük az életem. Esetenként afféle házi pszichológussal ér fel.

Emő: Én gyerekkorom óta kutyákkal vagyok körülvéve. Volt egyszerre tizenkét kutya is az udvaron, mivel a testvéremmel előszeretettel vittük haza a kóbor kutyákat a már meglévő kutyáink mellé. Aztán eljöttem egyetemre, ahová nem tudtam hozni kutyát és rettentő hiányérzetem volt. Két és fél év után úgy döntöttem, véget vetek ennek, és akármilyen nehézségekkel is jár, vállalom. Sok szempontból jó, ha van egy kutyád társként. Van kivel törődni, van, akit nevelni, tanítani, majd büszke lenni rá, és ami a legfontosabb, van, kit szívből szeretni.

Vörös a kedvenc: Spuri és Emő

Bogi: Anyum régebbi élettársa állatorvos volt. Nagyon kicsi voltam még, amikor az életem része lett, ezért nagy befolyással volt rám az, ahogy nap, mint nap állatokat mentett. Ő volt az, aki először felültett hároméves koromban egy kancára, azóta pedig mind a lovak, mind más állatok az életem részei maradtak. Mindig volt otthon kutyánk, ezért számomra természetes volt az, hogy nem lehet nélkülük élni.

– Azt mondják, a kutyusok négylábú pszichológusok. Szoktatok mesélni kedvenceteknek gondjaitokról?

Bogi: Természetesen szoktam neki mesélni a gondjaimról. Kinek másnak meséljem el, ha nem a legjobb barátnőmnek, akivel szinte napi 24 órát együtt vagyok? Mivel velem és a barátommal él együtt, ha akar, ha nem, tud a problémáimról.

Emő: Persze, talán az egyetlen, akinek elpanaszolom minden problémámat, és aki előtt 100 százalékban kimutatom az érzéseimet.

Gergő: Konkrétan nem mondom el neki minden apró hülyeségemet, de először hozzá jelentkezem be, ha valami problémával nézek szembe. Eddig sikerrel járt.

– Milyen az élet egy kutyussal? Mik a nehézségei?

Gergő: Azt hiszem a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottá tesz, amikor magam alatt vagyok, és azt érzem, nem vagyok fontos senkinek. Ilyenkor mindig eszembe jut, micsoda örömmel fogad, egyszerűen képes napokig feltölteni ez az élmény. Meg sem szeretném tudni, milyen kutya nélkül élni.

Emő: Nehézség, hogy eléggé le vagyok kötve, mivel nem akarom sokat otthon hagyni, nehogy gond legyen belőle és alapból nincs is szívem hozzá. Óriási felelősség, kicsit olyan, mintha lenne egy gyerekem. Kiskorában öt percre nem mertem magára hagyni, azóta persze már többet van itthon egyedül, de okoz még néha meglepetéseket. Anyagilag sem olcsó mulatság a kis Spuri.

– Bogi, te a kutyusodat menhelyről vetted ki. Hogyan kerültetek kapcsolatba, miért pont őt választottad?

Bogi: Erasmus ideje alatt elkezdtem önkénteskedni Budapest mellett egy kutyamenhelyen. Amikor először beléptem a menhelyre láttam rajta, hogy szenved. Az orrából folyt a vér és halkan nyüszített. Később kiderült, hogy a kenneltársa, egy magyar vizsla, többször is odakapott hozzá. Nagyon megsajnáltam, nem akartam otthagyni, ezért ahogy lejárt az ösztöndíjas programom hazahoztam magammal Kolozsvárra. Életem legjobb döntése volt.

– Milyen gazdinak tartjátok magatokat?

Gergő: Ez lehet, hogy furán fog hangzani, de nem kényeztetem el túlságosan, az ő érdekében sokszor vagyok határozott és szigorú vele, mert még fiatal és nem szeretném, hogy elkanászodjon. Ettől függetlenül sokszor mézes-mázas hangon beszélek vele. Néha felkapom a kezembe, mint egy gyereket, pedig 40 kilogramm. Igyekszem balanszban tartani a mérleget, hogy tiszteljen, de emellett szeressen is és tudjunk együtt szórakozni.

Bogi: Szerintem mindig lehet fejlődni, nincs olyan, hogy tökéletes gazda, ahogy tökéletes kutya sem. Vannak hibáim, de úgy érzem sokat tanultam Müle mellett. Rendszeresen járunk állatorvoshoz, mivel elég beteges. Nem könnyű vele, a menhelyes tapasztalatok óta fél más kutyáktól, ezért ha egy kutya elkezdi ugatni, ölbe kell venni, és azért 18 kiló nem kevés. Ennek ellenére egy percig sem bántam meg, hogy őt hoztam el.

Menhelyről szerzett örök barátság

Emő: Elég gyenge gazdinak tartom magam, nem igazán megy a szigorúság. Folyton megesik rajta a szívem, de azért próbálok következetes lenni és leszidni, ha rosszat tesz, mivel tudom, hogy így tanul a hibáiból.

– Azt mondják azok, akiknek kutyájuk van sokkal boldogabbak. Emő, te mit szólsz ehhez a kijelentéshez?

Emő: Ez pontosan így van. Ki merem jelenteni, hogy tíz hónapja, mióta velem van Spuri, azóta sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok.

– Gergő, mi volt a legszebb közös élményetek Zorával?

Gergő: Nehéz lenne kiemelni, mert túl sok jó dolgot hozott már az életembe, de megpróbálom. Egyszer, úgy egy éve, mikor még igazán kis lurkó volt, elmentem vele sétálni az erdő alá. Itt már szoktattam ahhoz, hogy nem kell póráz, így levettem róla, és ő gondolta, hogy elindul egy cseppet nagyobb tempóval, mint eddig, így eléggé el is távolodott. Vissza se nézett, mikor már úgy 60–70 méterre volt tőlem, gondoltam, kicsit megleckéztetem és lefeküdtem a nagy fűbe, igyekeztem mozdulatlan maradni. Kisvártatva hangos csatangolás, és megjelent, hatalmas nyüszítés és túrta az oldalamat, próbált felkelteni, mindent megtett, amit csak ilyenkor lehet. Aztán felkeltem, és láttam az örömöt rajta. Azóta nem megy el tőlem 5 méternél távolabb. Tanulságos volt, mégis szívet melengető reakció. Elismerem, kissé drasztikus is talán.

Tamás Réka

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. október 9., 15:51
    ÉRTÉKELÉS: -1

    amikor az állatok fontosabbak lesznek az embereknél… nem tudunk egymással, mint emberek kommunikálni, de az állatokkal igen. Ez nagyon szomorú és érdekes egyben. És még egy dolog, amit sok kutyatartó elfelejt (akarattal): ha már kiviszik kedvenceiket a “dolgukat elvégezni”, legyenek szivesek és szedjék fel utánuk az ürüléket. Sok zöldövezetet sikerült trágyadombbá átalakitani, mert túl büszkék vagyunk, hogy lehajoljunk és felszedjük a piszkot. Vajon otthon is úgy van?