Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szolidaritással segíthetünk

Szolidaritással segíthetünk Kovászna megye

A Szentkereszty Stephanie Egyesület immár 12 éve tevékenykedik a bántalmazás megelőzéséért, a családon belüli erőszak áldozatainak védelméért. Mára számos nőnek, anyukának és gyereknek segítettek egy új élet elkezdésében. Október 12-én tartják a Ne tűrd el csendben című konferenciát, melynek egyik fő célja felhívni a figyelmet e jelenség gyakoriságára, illetve a hatékony segítségnyújtásra.

A családon belüli erőszak régen is tabunak számított, és annak számít ma is. Bálint Olgától, a kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Egyesület elnökétől megtudtuk, nemcsak országos szinten, hanem környékünkön is egyre inkább nő e probléma gyakorisága, mely általában zárt ajtók mögött, a család privát szférájában zajlik, ezért „láthatatlan”. A szombati konferencia célja szorgalmazni közösségünk szűkebb-tágabb körében a bántalmazás megelőzését, felismerését és leküzdését, ismertetni az áldozatok rendelkezésére álló segítségnyújtás lehetőségeit, eszközeit, erősítve ezáltal az egyén, a család és közösség kötődését, hiszen ami otthon történik, elkísér bennünket egész életünk során.

Bálint Olga elmondta, a rendezvényre olyan neves hazai és határon túli előadók is elfogadták a meghívást, mint dr. László Éva, a BBTE Magyar Szociológia Tanszék oktatója, vagy Koós Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési, áldozatvédelmi, ifjúságvédelmi és drogprevenciós referense. Az említett előadók hangadónak számítanak szakmai körükben, szociálisan érzékenyek, és fontosnak tartják a közösség jólétét, fejlesztését. Az egyesület elnöke bízik a tapasztalatcsere építő jellegében.

Továbbá megtudtuk, hogy a Szentkereszty Stephanie Egyesület szolgáltatási köre új központtal bővül, melynek neve: Tanácsadási Központ a Családon Belüli Bántalmazás Megelőzésére és Megfékezésére. Ez a nyár folyamán kapta meg működési engedélyét, és az áldozatok utókövetésére is hangsúlyt fektet. Előfordul, hogy az agresszorok is igénylik a tanácsadást, hogy családjuk és önmaguk számára is jobbá váljanak – magyarázta Bálint Olga.

Hirdetés
Hirdetés

Kíváncsiak voltunk, mit értünk pontosabban a nők elleni erőszak fogalma alatt, illetve kik tartoznak az áldozatok csoportjába, és vajon miért marad a bántalmazott olyan sokszor továbbra is a bántalmazóval.
– A párkapcsolati erőszaknak számos megnyilvánulási formája van, a fizikai, szexuális bántalmazásokon túl gyakori a lelki és gazdasági visszaélések száma is. Az áldozatok többsége azért marad a kapcsolatban, mivel annak függőjévé válik, alacsony az önértékelése, fél a magánytól. További okok lehetnek: anyagi függőség, sajnálat, tagadás, bizakodás, félelem a bosszútól, a bántalmazó és a környezet által kiváltott tehetetlenség érzete – összegzett az egyesület elnöke.

Végezetül megerősített abban, hogy mindig van kiút, bármilyen kilátástalannak is tűnjön a helyzetünk. Szabadságunk és belső békénk érdekében törjük meg a csendet, kérjünk segítséget.

A konferencia október 12-én, szombaton 10 és 14 óra között zajlik Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban.

Tamás Réka

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük