Felhívás!

Szívből jövő ajándék

Szívből jövő ajándék Cseperedő

Benedek Elek író, mesemondó születésnapját, szeptember 30-át jelölte ki a Magyar Olvasástársaság a magyar népmese napjának. Napközi otthonunk Benedek Elek nevét viseli, ezért kiemelt figyelmet fordítunk erre a jeles napra, ünnepre.

A tanintézmény előterében áll az ajándékba kapott Benedek Elek-mellszobor, mely együttlétre és együtt ünneplésre hív. Eleinte a Háromszéki Óvodások Megyei Mesemondó Találkozóját szerveztük meg, tavaly a tanintézmény óvodásai, pedagógusai, szülői és nagyszülői közössége mesével, énekkel, és a Becsületkönyvtár felavatásával emlékeztünk a kisbaconi író életére, munkásságára, de most már úgy érezzük, van egy hely, a tanintézmény ölelésében, ahol a mesék, a versek és a dalok különleges jelentést kapnak.

Az idén nyugdíjas pedagógusokat hívtunk meg, akik mesét hoztak a gyermekeknek. Jakab Anikó, Nagy Edit és Kiss Éva nyugdíjas óvónők örömmel jöttek, végigjárták a csoportokat, ahol a mesekuckókban Benedek Elek legszebb meséit mondták a gyermekeknek. Mesepárnák puhasága, meselángok lobogása, mesélők öröme hirdette, hogy a mese a felnőttek szívből jövő ajándéka, mely kilép a mindennapok világából, ráhangolódik a rendkívülire, a csodálatosra. És ha nem is ténylegesen, de ott bujkál benne a hagyományőrzés, az értékek átmentése, a felvállalás és az örömszerzés. Tenni, létrehozni a mesék bűvöletében, ez a feladatunk, miközben mélyen bennünk él Illyés Gyula üzenete: „Egy nemzet gondolatjárásának leghitelesebb megnyilvánulása a mese.”

A mesemondás után a csoportok a tanintézmény udvarán gyülekeztek, a Benedek Elek-mellszobor előterében napközi otthonunk kórusa énekelt, majd az emlékezés koszorúját is elhelyezték a gyermekek. Az ünnepen hitünk erősödött, mesés kedvünk az égig ért, és mindenki hirdette, hogy a mesék igazak, mert benne van az életünk, világnézetünk, világmagyarázatunk, de benne van a jövendőnk is. Hiszen a mese nem nyíltan szólít fel a megváltozásra, az emberibbé válásra, de megváltoztat az által, hogy hat ránk, azonosulunk a mesével, s ez az időleges együttélés észrevétlenül nyomot hagy bennünk. A lelkünk mélyén tudjuk, hogy minden korokban meg kell küzdeni a hétfejű sárkányokkal, a hamuba sült pogácsa is jól jön, és tudjuk, hogy léteznek segítőink, akik megmutatják a helyes utat. Azt is tudjuk, hogy a jók mindig győzedelmeskednek, az igazak pedig tovább élnek, az együttlét pedig erős közösségeket teremt ennek a mesére vágyó világnak.

 

Bartók Emese óvónő

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.