Jerikói nektármadár

Jerikói nektármadár Cseperedő

Ismerős hangra lettem figyelmes, balkáni gerle búgó hangjára. Egy villanyhuzalon pillantottam meg a gerlepárt, a hím épp hevesen udvarolt a tojónak. Ebben nincs semmi rendkívüli, hogy a gerlék már az utódokon gondolkodnak, holott még nem is érkezett meg az igazi tavasz, ugyanis képesek az év bármelyik szakában tojást rakni, fiókákat nevelni, még télen is, ha enyhe az időjárás.

Éles rikácsoló hang zavarta meg a nászt, egy örvös papagáj repült át a fejem fölött. Ismerős volt a madár, hosszú ideig volt nekem is, házi kedvencként tartottam, nagyon kedves teremtmény, de szabadban még nem láttam. Egy pillanatra magával ragadt a látvány.

A jelenet persze nem itthon történt, hanem Izraelben, ahol ötnapos tanulmányúton vettem részt. A zsúfolt program miatt nem nagyon maradt idő madarászni, de nyitott szemmel jártam, akárcsak itthon, és több mint húsz, számomra ismeretlen madár került be a jegyzetfüzetbe. Voltak régi ismerősök is, mint például a pápaszemes bülbül, mivel korábban már jártam Izraelben, de ilyen volt a pálmagerle is, amely ott olyan gyakori madár, mint nálunk a balkáni gerle.

Láttam hazai fajokat is: házi verebeket, feketerigókat, dankasirályokat, barázdabillegetőket. Különösen örvendtem annak, hogy lencsevégre kaphattam egy jerikói nektármadarat táplálkozás közben. Nem kis feladatnak bizonyult a megfelelő fotóeszközök hiánya, na meg az idő szűke miatt elkapni a pillanatot. Ráadásul nagyon gyors röptű madár. Épp egy negyedórába telt, hogy megfigyeljem, felmérjem a területe határait: egy magas oszlop és egy épülettető volt a leshelye, onnan vetette alá magát, a turisták között röppent át a virágzó cserjékre táplálkozni. A harmadik bevetésekor már tudtam, hova álljak. Mozdulatlanul vártam, és épp elém szállt, észrevett, meglepődött, de már kész volt a fotó. Egy japán turista mindezt végignézte, gratulált, cserében megmutattam a fotót.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások