Élet az udvaron

Október van, a legtöbb vándormadár már elment, csak a sereghajtók maradtak, és ha az idő továbbra is kedvez, akkor még láthatjuk a házi rozsdafarkú kecses mozdulatát, sőt hallhatjuk is az egyszerű, de kedvesen reszelős énekét.

A fecskék is elmentek, szabaddá vált a légtér a repülő rovarok számára. Amíg itthon voltak, fiókákat neveltek, több mázsa rovart fogdostak össze. A szakemberek úgy számolnak, hogy egy fecske minimum egy kilogramm rovart fogyaszt el. Tehát ahány fecske hiányzik, annyi kilogramm repülő rovar marad a térségben, és sajnos szemlátomást jóval kevesebb fecske van Háromszéken, mint évekkel korábban.

A fecske többek között a galambászok barátja is, főként a postagalambot tartók becsülik nagyra, ugyanis a kis tollas időben jelzi a ragadozó madarak jelenlétét, pillanatok alatt összeverődnek, és hajkurásszák az ólálkodó ragadozót, közben éles riasztó hangokat hallatnak, amit minden más madár, házi szárnyas, tyúk, kakas, liba, pulyka ismer, és fejvesztve menekül. Számos madár életét mentették meg már a fecskék, ezért is szívesen látott madarai a galambtelepeknek.

Most, hogy elmentek, nincs, aki a vészjelt megadja, és mire egy cinege, veréb vagy kakas jelez, hogy vészhelyzet van, az legtöbb esetben már túl késő. Ezt máris egy galambom bánja. A többiek úgy félnek, hogy alig mernek kijárni, inkább a dúcba ülnek. Egyikük nem láthatta a tragédiát, mert vígan elvan egymagában a szabadban.

Épp az udvaron tartózkodtam, amikor meghallottam a cinege vészjelző hangját, azonnal legalább tizenöt veréb húzott be a bokorba. A tyúkudvar is megélénkült, réce, liba, tyúk, kakas pánikba esett, fejvesztve menekültek az akácfa alá, és lapultak egymáshoz. A héja – minden bizonnyal az, amelyik a galambomat is elvitte –, lekésett, egy másik fán húzódott meg, és figyelt, majd amikor észrevett, elrepült. A cinege riasztó hangjára a környék összes szárnyasa idejébe fedezékbe tudott vonulni. De ahogy ismerem a héját, nem fogja feladni. Eddig nem számoltam mennyi madaram van, de most minden nap számba veszem őket, és különösen azért az egyért aggódom, amelyik még nem tudja, mitől kell félni.