Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Alkotópályázat óvodásoknak

Alkotópályázat óvodásoknak Cseperedő

Meleg, napsütéses nyári délután volt, hosszasan beszélgettünk, megélt tapasztalatainkat osztottuk meg egymással és emlékeket idéztünk fel hivatásunkról. Társalgásunk során egy szép és merész gondolat merült fel bennünk, amit majd papírra vetettünk és megvalósítottunk.

Így kelt életre a Gulliver Napközi Otthon és Hófehérke Napközi Otthon közös szervezésében A másság csodálatos világa nevelési projektpartnerség keretén belül Az én színes világom című megyei alkotópályázat, melyet fogyatékkal élő és speciális nevelési igényű óvodásoknak hirdettünk meg első alkalommal magyar és román tagozaton.

Nevelési projektünk megyei alkotópályázatát a Fogyatékkal Élők Világnapjának népszerűsítésére fókuszáltuk, hiszen az alkotás folyamatának eredményeképpen betekintést nyerhetünk a másság csodálatos világába. Nekünk, óvónőknek a sérült gyermekek is éppen olyan értékesek, fontosok és szeretni valók, mint az egészségesek, hiszen egytől egyig egyformák, csak egy kicsit másképp.

Alkotópályázatunkkal célunk volt lehetőséget teremteni a fogyatékkal élő és a speciális nevelési igényű gyermekeknek egy olyan rajzpályázaton való részvételre, mely kifejezetten őket szólítja meg. Továbbá célul tűztük azt is, hogy felhívjuk a figyelmet a másság csodálatos világára, megtámogatva ezzel az elfogadás folyamatát környezetünkben.

Projektünket népszerűsítettük Kovászna Megye Tanfelügyelősége honlapján, valamint a Kovászna megyei óvónők privát facebook oldalán. A pályázatra a megye 9 intézményéből 18 óvónőkollégánk 16 óvodás alkotásával jelentkezett. A zsűritagok, Kolumbán Hanna képzőművész önzetlen segítségével öt – Belső békesség, Színek játékossága, Érzelmeket előcsalogató formák, Legszínesebb világ és Útkeresés kategóriába sorolva értékelték a rajzokat és I., II., III. díjban, Különdíjban, valamint Dicséretben részesítették a kis alkotókat.

December 12-én a Hófehérke Napközi Otthonban sor került a megyei alkotópályázat I. kiadásának díjátadó ünnepségére, ahol a közös játszás után szívből gratuláltunk és adtuk át a megérdemelt okleveleket a kis jelenlevő alkotóknak.

Köszönjük a Deico Nyomda, Gulliver Start Egyesület, Hófehérke Egyesület támogatását! Csodálatos érzés volt együtt lenni, megtapasztalni, ahogy szívünk egy ritmusra dobog!

Bartos Laura Dóra és Bedőházi Emese-Aranka, a projekt ötletgazdái és koordinátorai

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük