A kárókatona

Dolmányos varjú károgta el magát a fejem fölött, felnéztem, és ekkor vettem észre a kárókatonákat, négyen voltak. A kétezres évek elején, amikor egy őszi napon megpillantottam, és sikerült lencsevégre kapnom egy vonuló példányt, igen nagy szenzációnak számított.

Ma, közel húsz év elteltével a kormorán beírta magát a nemszeretem állatok listájára. Főként a horgászok, a halastógazdák kiáltották ki káros madárnak, mert ahol megjelennek, ott bizony kiveszik a maguk porcióját, és tudni kell, hogy a kormoránok kizárólag hallal táplálkoznak. Hogy mennyi halat képes felfalni egy madár egy nap, arról a vélemények megoszlanak: a fél kilogrammtól a négy kilogrammig.

A természet annyival korlátozta a falánkságukat, hogy nem kaptak zsírozót, nincs faggyúmirigyük, ami nagy hátrány egy vízi madárnak. Nem tudják a tollaikat vízhatlanítani, emiatt a tollazatuk átázik, és így órákon át kell szárítkozniuk, addig is nem halásznak.

Az Olt mentén több olyan helyet is ismerek, ahol a kormoránok éjszakáznak. Könnyű megtalálni az éjszakázó fákat, mert az erősen savas madárürüléktől kiégnek a fák, az ágak lecsupaszodnak.

Az eddigi megfigyelések azt mutatják, hogy a kormoránok térségünkben ősztől tavaszig tartózkodnak, de nem kizárt, hogy a közeljövőben állandó lesz a jelenlétük.

Egy egerészölyv rugaszkodott el a talajtól, széles kerekded szárnyaival nagyokat suhintva emelkedett a magasba. Ősszel gyakrabban látni út menti fákon, villanyoszlopokon üldögélni. Míg az autók jönnek-mennek egymás után, addig csak őrt állnak, figyelnek, de amint valamelyik autó lelassít, megáll, azonnal szárnyra kapnak. Lencsevégre kapni szinte lehetetlen. Bizalmatlanok az emberrel szemben.

Ez a példány a folyó menti fák irányába vette magát, és egy fűzfán telepedett meg a hátam mögött.

Pontosan tudtam, hiába fordulok meg és próbálom becserkelni, nem fog közel engedni magához, már meglátott és szemmel tart. Így folytattam tovább az őszi sétát az Olt mentén.