Hirmondo
„Megtévesztik a közvéleményt”

„Megtévesztik a közvéleményt”

Bogdan Despescu volt országos rendőrfőkapitány azt állítja, hogy a pedofíliával gyanúsított közlekedési rendőr esete egy „jó ürügy” volt arra, hogy menesszék hivatalából, és hogy a belügyminiszter ellenőrző testületének jelentése számos pontatlanságot és félinformációt tartalmaz, amelyeknek az a céljuk, hogy „megtévesszék a közvéleményt, és kiváltsák a társadalom megvetését”.

Táborozás a Vadas-tetőn

Táborozás a Vadas-tetőn

A vakáció utolsó hétvégéjét táborban töltötték a Székely Mikó Kollégium V. B osztályos tanulói. A két napos téli tábor a sepsikőröspataki polgármesteri hivatal és a Rara Avis Madártani Egyesület közös természet -, és madárvédelmi programjának egyik állomása volt. A diákok korábban a Lesőfákat az ölyveknek című nagy sikerű programba kapcsolódtak be, amit a Nappali ragadozó madarakról szóló előadás követett, a Madárkarácsonyt is megünnepelték, és rendhagyó madártani órán részt vettek az iskolában. Jutalmuk a Vadas-tetőn szervezett tábor volt.

Vendégségben a hercegnőnél

Vendégségben a hercegnőnél

A kálnoki Bedő Albert Elemi Iskola kilenc, a bodoki Henter Károly Általános Iskola hat tanulója és egy sepsiszentgyörgyi gyermekotthonban nevelkedő kislány 2017. november 27. és december 16. között hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett élménytáborban vett részt Téglás Enikő és Ábrahám Zsuzsa-Katalin pedagógusok, Rákos Zsolt-Levente és Berecz Éva-Zsuzsa szociális szakértők kíséretében a Schaan (Liechtenstein) városban levő Kinderheim Gamander Gyermekotthonban.