Jövőben többe kerül a hulladék elszállítása Háromszéken
Városon mintegy 30, a községekben 20 százalékkal emelkedik jövőben a TEGA Rt. által elszállítandó hulladék díjszabása.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Városon mintegy 30, a községekben 20 százalékkal emelkedik jövőben a TEGA Rt. által elszállítandó hulladék díjszabása.
Barót város önkormányzata 2023. december 28-án, csütörtökön 18 órai kezdéssel a a baróti művelődési ház Bodosi Dániel-termében tartja beszámoló, évértékelő találkozóját.
A Kovászna Megyei Erdészeti Igazgatóság – az előző két év gyakorlatához hasonlóan – idén sem kínál eladásra karácsonyfának való fenyőt. Az indoklás szerint ezáltal is szeretnének hozzájárulni a háromszéki erdők gyarapodásához, illetve épségük megőrzéséhez, egyszóval a tudatos környezetvédelemhez.
Csak az elmúlt héten több mint 1.300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.
A kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja december 23-án, szombaton 18 órától a Vigadó negytermlben mutatja be karácsonyi előadását.
A karácsonyi erdélyi és magyarországi könyvpiac különleges darabja a Székely Kalendárium. A háromszázhatvan oldalas kiadvány a paraszti hagyományoknak is nagy teret szentel, így többek között Seprődi János zenetudós munkásságát is taglalja.
A sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthon kicsi csoportjába járó „Csibészkék” első alkalommal élték meg egy közösséghez tartozva az adventi csendben való várakozás csodálatos idősza...
Május 23-a és 26-a között rendezik meg a SepsiBook harmadik kiadását. A szervezők közleménye szerint újból a könyvek és irodalmi találkozások fellegvárává alakítják át a Sepsi Arénát.
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében december 30-án 18 órától különleges előadásra várják a közönséget: az Udvartér Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös produkciója: Georges Feydeau Zsákbamacska című komédiája alapozza majd meg a szilveszteri jó hangulatot.
Idén, december elejéig a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség összesen 337 büntetést rótt ki, és 325 figyelmeztetést állított ki szabálytalan parkolásért. Tekintettel arra, hogy a tavalyi év azonos időszakában a büntetések és figyelmeztetések száma 67-et, illetve 114-et tett ki, elmondható, hogy Kovászna megye székhelyén a parkolási fegyelem lazult.
A sepsiszentgyörgyi óvodások és diákok 2423 rajzot küldtek be a polgármesteri hivatalhoz, eleget téve a városháza ilyen irányú felhívásának. Az alkotások közül a legjobbakat díjazzák, de összeset kivetítik a Tamási Áron Színház homlokzatára.
Kézdivásárhely önkormányzata, partnerségben a Wegener Pro Sanitate Alapítvánnyal 2023-ban is megtalálta Kézdivásárhely legfinomabb házi készítésű mézeskalácsát.
Közel húsz étterem leírását tartalmazza a Székelyföldi Gasztrotérkép negyedik kiadása, amelyet pénteken mutatott be Székelyudvarhelyen a Taste of Transylvania csapata. Elhangzott az is, hogy jövőre szakmai közösséget kovácsolnának össze, továbbá Erdély szintűre növelnék a projektet.
140 éve, 1883. december 16-án született Kós Károly. Az évforduló alkalmával a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kerekasztal-beszélgetésen emlékezett az építész, író kivételes életútjára az életmű szakértőivel.
December 8-a és 10-e között szervezte meg a Huni Squash SKE a Román Fallabda Szövetség égisze alatt az Ifjúsági és Veterán Román Kupát, amelynek a csíkszeredai Transylvanian Tennis&Squash Club adott otthont.
Sepsiszentgyörgyön karácsonyi vásárba, Kézdivásárhelyen gyermekvárosba várják mindazokat, akik közösségben szeretnének hangolódni a közelgő ünnepekre.
Egy személy súlyosan, öten könnyebben megsérültek közúti balesetben Kovászna megyében péntek délután. A helyszínre mentőhelikoptert vezényeltek, illetve az autós forgalmat leállították – tájékoztat a Kovászna megyei rendőrség.
December 15-én, pénteken 17 órától a Holnaptól tegnapig. Benedek Tibor háborús naplója című könyvet mutatják be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.
A koronavírus ideje alatt teljesen leállt egy időszakra a labdarúgás, ennek pedig még mindig érződik a hatása.
December 19-én, kedden 19 órától, a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel termében Erdővidéki focivilág – Mindenem a labdarúgás címmel kerekasztal beszélgetésre kerül sor.
Ünnepre hangoló, évet búcsúztató koncertek is színesítik a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ decemberi műsorát: két közkedvelt helyi együttes: az Old Bumeráng és az Ego Sum is a húrok közé csap!
Következetes munka, hit és energia, dinamizmus, aktív közösségszervezés – erről szólt az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elmúlt tíz éve.
Kovásznán a Városi Művelődési Ház előtti téren december 17-én, vasárnap este 6 órakor kerül sor a város adventi koszorúján a harmadik gyertya meggyújtására.
Költségvetéskiigazításról döntött csütörtöki ülésén Kovászna Megye Tanácsa: a jövedelemadóból visszaosztott többletből 2 millió lej jár Háromszéknek.
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala másfél évtizede minden évben tanulmányi ösztöndíjat kínál a városban működő középiskolák végzős diákjainak.
December 14-én, csütörtökön 18 órától Krecht Aranka A vándordiák című posztumusz meséskönyvének bemutatójára kerül sor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.
December 16-án, szombaton 10-13 óra között múzeumpedagógiai foglalkozásra kerül sor a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban.
A Kovásznai Művelődési Ház NEOGITÁR-ALFA együttese december 17-én vasárnap az árkosi református templomban a 11 órás istentisztelet keretén belül előadja a Karácsonyi Gitárok című zenei összeállítását.
A Turul Iroda örömmel jelenti be az idei Berde Mózsa Karácsony rendezvényt, melyet december 21-én, 16 órától tartunk a Zamatban.
December 15-én 19 órától a Kovászna Városi Művelődési Központban, 22-én 19 órától pedig a gelencei kultúrotthonban mutatja be a kézdivásárhelyi Udvartér Színház Születnie kell valakinek című adventi invokációját.
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban december 14-én 19 órától a Spektrum Színház vendégszerepel: Bogdán Zsolt Jászai mari-díjas színművész egyéni estjét láthatja a közönség.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett hétfőn este közúton egy forgalomba be nem jegyzett járművet egy 23 éves fiatal Magyarhermányban, amikor tetten érték a járőrszolgálatot teljesítő baróti rendőrök.
Az alábbi eseményeket ajánlja a kultúrális események iránt érdeklődő közönség figyelmébe a Kovásznai Városi Művelődési Ház.
December 13-án 19 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban a Csíki Játékszín produkciója, Háy János A halottember című monodrámája lesz látható.
December 14-én, csütörtökön 18 órától Krecht Aranka A vándordiák című posztumusz meséskönyvének bemutatójára kerül sor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.
Képzőművészeti pályázattal, műhelymunkával és tárlatvezetéssel zárja az évet az Erdélyi Művészeti Központ.
Az Udvartér Színház 2023/2024-es évadra szóló bérletrendszere keretében másodszor játssza a Vigadó Művelődési Központ nagytermében Bódi Attila: Lázadni veletek akartam című kortárs dramaturgiáját a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, közös produkcióban.
Az utóbbi években Háromszéken emelkedett a traktorok és traktorhoz kapcsolható vagy magajáró mezőgazdasági gépek, gépesített munkaeszközök száma.
A Gondviselés Segélyszervezet erdővidéki önkénteseiként idén decemberben is tervezzük, hogy a közelgő karácsony alkalmával, tartós élelmiszerekből álló csomagokkal fogjuk segíteni a nehéz körülmények között élő, erdővidéki többgyermekes családokat, szellemi és testi fogyatékosokat, kisnyugdíjas idős embereket.
A Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség illetékesei az utóbbi időszakban tíz háromszéki kis és középvállalkozásnál ellenőrizték a munkavédelmi szabályok betartását.
Pénteken 19. alkalommal került sor az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Agrártudományi konferenciájára Sepsiszentgyörgyön. Az eseménynek a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Kara biztosította a helyszínt.
Sepsiszentgyörgyön jelenleg nem szerepel a nyilvántartásokban olyan személy, aki folyamatosan az utcán élne, és regisztrált hajléktalan volna, mégis vannak lakói a hajléktalanszállónak.
Újjászületés villámcsapás által című kötetüket mutatják be Sepsiszéki Nagy Balázs és Nagy Erika december 11-én, hétfőn 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében.
„A diákok több mint fele funkcionális analfabéta, nem tudja értelmezni a szöveget, amit elolvas” – jelentette ki a tantárgyversenyeken és sportvetélkedőkön jeleskedő diákok szerdai jutalmazásakor Tamás Sándor.
Kiváló színes nyomdai kivitelezésben és 470 oldalas terjedelemben jelent meg az első Kárpát-medencei étteremkalauz.
A méhnyakrákszűrési (screening) mobil karaván december 9-én, szombaton Nagyajtára érkezik, ahol 10-13 óra között az iskola udvarán lehet részt venni HPV és Babeş Papanicolaou tesztelésen.
December 12-én, kedden 19 órától, a Baróti Művelődési Ház Bodosi Dániel termében A szakmám a szenvedélyem – Felsőrákostól Lisszabonig … 30 év címmel Pál Gábor zenész, dobtanár (Sepsiszentgyörgy) tart vetítettképes életút ismertetőt.
Kovásznán a Városi Művelődési Ház előtti téren december 10-én, vasárnap este 6 órakor kerül sor a város adventi koszorúján a második gyertya meggyújtására.