Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis a pártokkal konzultál az igazságügyi referendum eredményének gyakorlatba ültetéséről

Johannis a pártokkal konzultál az igazságügyi referendum eredményének gyakorlatba ültetéséről Románia

Megkezdte a konzultációt a parlamenti pártokkal a május 26-i referendum eredményének gyakorlatba ültetéséről Klaus Johannis államelnök. Az egyeztetések első napján a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői hivatalosak a Cotroceni-palotába.

Ludovic Orban: a PNL támogat minden olyan kezdeményezést, amely a választói akarat gyakorlatba ültetésére irányul

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatja az alkotmánymódosítást és minden más kezdeményezést, amely szükséges a referendum alkalmával kinyilvánított választói akarat gyakorlatba ültetéséhez – nyilatkozta kedden Ludovic Orban pártelnök.

A Klaus Johannis elnökkel folytatott konzultációt követően Orban rámutatott, a választók akarata „a PNL számára törvény”, ezért az alakulat támogatja az államfő minden olyan kezdeményezését, amely a választók döntésének gyakorlatba ültetésére irányul.

„Emellett tárgyaltunk még az igazságügyet érintő törvényekről is, támogatjuk a párbeszéd újrakezdését annak érdekében, hogy európai szellemiségű, az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében megfogalmazott, továbbá a Velencei Bizottság és a Korrupcióellenes Államok Csoportjának ajánlásait szem előtt tartó törvények szülessenek” – fogalmazott a liberális pártelnök.

Hirdetés
Hirdetés

Ludovic Orban hangsúlyozta, a konzultáción részt vett liberális delegáció a PNL feltétel nélküli támogatásáról biztosította az államfőt alkotmánymódosító javaslatai kapcsán.

„Nem hiszem, hogy bármely, parlamenti képviselettel rendelkező és a következő választásokat túlélni akaró párt megteheti, hogy ne támogassa az állampolgároknak az államfő által kiírt referendumon kinyilvánított akaratát” – mondta még a liberálisok elnöke, aki szerint jó megoldás lenne, ha az alkotmánymódosításról szóló népszavazást az idei év végén esedékes elnökválasztással egy időben tartanák.

A Nemzeti Liberális Párt részéről Ludovic Orban pártelnök mellett Raluca Turcan első alelnök, Florin Roman és Ion Ştefan képviselők, valamint a párt besztercei szervezetének elnöke, Ioan Turc vett részt az államfővel folytatott egyeztetésen. Az Államelnöki Hivatalt Johannis mellett Mihaela Ciochină és Laurenţiu Mihai Ştefan elnöki tanácsadók, valamint Daniela Bârsan és Mădălina Dobrovolschi államtanácsosok képviselték.

Dan Barna: a Büntetőügyesek nélküli közéletet kezdeményezést bele kell foglalni az alkotmánymódosításba

Az alkotmánymódosítás része kell hogy legyen a Büntetőügyesek nélküli közéletet polgári kezdeményezés – jelentette ki Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a Klaus Johannis elnökkel folytatott keddi egyeztetést követően. Barna szerint az államfő egyetértett vele ebben a kérdésben.

„Mi úgy véljük, hogy kissé ki kell tágítani a szóban forgó alkotmánymódosítást, amely különben is a sürgősségi kormányrendeletek szerepét fogja csökkenteni és a sürgősség fogalmát tisztázza majd. Egyértelműen leszögeztük, és ezzel az államfő is egyetértett, hogy a Büntetőügyesek nélküli közéletet kezdeményezést bele kell foglalni ebbe az alkotmánymódosításba, mert egymillió aláíró támogatja és az alkotmánybíróság is jóváhagyta, tehát egy legitim, legális és természetesen morális kezdeményezés” – mondta Barna, aki szerint az alkotmány 37. cikkelyének kibővítése az említett kezdeményezés beiktatásával „a romániai társadalom erkölcsi higiénéjének lehetne az egyik eleme”.

Az USR elnöke arról is beszámolt, hogy az egyeztetés során Johannis elnök teljes mértékben támogatta a Büntetőügyesek nélküli közéletet kezdeményezéssel kapcsolatos javaslatukat, hiszen ez ugyanazon logikára épül, mint a május 26-ei referendumon feltett és az állampolgárok zöme által igennel megválaszolt kérdések.

Barna ugyanakkor „nagyon jó ötletnek” tartotta, hogy az alkotmánymódosítást célzó referendumot egy napon szervezzék meg az államelnök-választással, mert a májusi szavazások bebizonyították, hogy az emberekben megnőtt az aktív civil szerepvállalási és ezzel együtt a szavazási kedv.

Kifejtette, pártja a jogállamiságot támogatja, ezért azt tartja a legjobb megoldásnak, ha az igazságügyi és büntetőjogi törvények visszakerülnének a parlament elé, hogy a Velencei Bizottság ajánlásainak és az európai büntetőjogi törvényhozás gyakorlatának megfelelően módosítsák.

Dan Barna azt is elmondta, „valószínű”, hogy jövő héten benyújtják a bizalmatlansági indítványt a kormány ellen.

„Megpróbáltuk megvizsgálni a lehetséges ütemtervet, és megvitattuk a bizalmatlansági indítványt is, amelyet az ellenzék valószínűleg a jövő héten fog benyújtani, és elemeztük a jövőre vonatkozó különböző forgatókönyveket, abból a szempontból, hogy milyen esélye van annak, hogy megszavazzák a bizalmatlansági indítványt” – mondta Barna a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.

Az USR vezetője azt is kifejtette: a párt parlamenti szinten támogatna „bármely változatot egy nem PSD-s kormányra”, amely felvállalna azon célkitűzésekből, amelyeket az USR az elmúlt három évben fenntartott.

„Már mielőtt ezt a kérdést felvetették, kijelentettük, hogy a parlamentben támogatunk bármilyen, nem szociáldemokrata párti (PSD) kormányt, az általam említett elvek és prioritások mentén: büntetőügyesek nélkül a köztisztségekben, a különleges nyugdíjakról való lemondás, kivéve a hadsereg és a bíróság esetét, a polgármesterek két fordulóban történő megválasztása, illetve a 114-es sürgősségi kormányrendelet kijavítása, elutasítása…. Nézzük meg, hogy mi a legjobb megoldás, mert jelenleg tulajdonképpen elűzzük a cégeket az országból (…) Igen, parlamenti szinten támogatunk minden olyan nem PSD-s kormányváltozatot, amely felvállalja az USR-nek ezeket a három éve napirenden tartott kérdéseit” – mondta az USR elnöke.

Másrészről Barna az elnökválasztás után tartandó előrehozott parlamenti választásokat sürget, mert – mint mondta – a jelenlegi parlamenti többséggel „nagyon nehezen tud hatékonyan működni egy nem PSD-s kormány”.

„Az előrehozott választásokra (…) feltétlenül szükség van, mert bármilyen más változat valójában oda vezet, hogy további hat hónapig tart bennünket egy olyan parlamenti többség fogságában, amely már rég nem a jogalkotó logikája alapján működik” – tette hozzá.

Barna „biztos benne”, hogy ha a választások nyomán egy Nemzeti Liberális Párt – Mentsétek meg Romániát Szövetség többség jönne létre a parlamentben, a két párt sikeresen együttműködne.

Az államfő és az USR közötti konzultáción Dan Barna pártelnök mellett Cristina Prună képviselőházi frakcióvezető, Ionuţ Moşteanu alelnök, George Dircă, a szenátus alkotmányossági bizottságának elnöke, Silviu Dehelean alsóházi titkár és jogi bizottsági tag képviselte az ellenzéki pártot.

Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor: az alkotmánymódosító tervezetet szakembereknek kell kidolgozniuk

Az alkotmánymódosító tervezetet szakembereknek kell kidolgozniuk – nyilatkozta kedden a Klaus Johannis elnökkel folytatott konzultációt követően Kelelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki hozzátette: a szövetség támogatja a sürgősségi kormányrendeletek eltörlését.

„Nekünk egy rendkívül egyszerű és nagyon logikus álláspontunk volt. Azt mondtuk, hogy ez után a népszavazás után az alkotmányt felül kell vizsgálni, és ez megköveteli, hogy legyen egy alkotmánymódosító tervezet, amit szakembereknek kell kidolgozniuk, hogy tisztességesen meg legyen írva. Azt mondtuk, hogy az első kérdésre adott válasz ismert, a dolgok egyszerűek. A második kérdésben, a sürgősségi rendeleteket illetően úgy ítéljük meg, hogy határozottabb lépést tehetünk, és nem hisszük, hogy a polgárok rossz néven vennék, hogyha eltörölnénk az alkotmányból a sürgősségi rendelet intézményét. A sürgősségi rendeletek megmaradnának a rendkívüli esetekre, háborúk, természeti katasztrófák esetére. A törvényhozási funkciót vissza kell adnunk a parlamentnek. Törvényt hozni gyorsan is lehet, sürgősségi eljárással, ha van többség és politikai akarat (…), ez visszaadhatná a parlament hitelét, ami jelenleg nincs meg. Úgy véljük, hogy ezt a bátor, határozott lépést meg kell tenni, ha idén felülvizsgáljuk az alkotmányt” – mondta Kelemen Hunor.

Hozzátette: a rendelethozatalról továbbra is az alaptörvénynek kell rendelkeznie, de ez csak a parlamenti vakáció idején alkalmazható jogalkotási eszköz kell hogy legyen.

Az RMDSZ vezetője amellett érvelt, hogy a következő években egy bővebb alkotmánymódosításra is sort kell keríteni, de jelenleg csak arra van lehetőség, hogy gyakorlatba ültessék a május 26-ai népszavazás eredményét.

Az RMDSZ elnöke az úzvölgyi katonai temető körül kialakult helyzetről is tárgyalt Johannis államfővel.

„Úgy véljük, hogy kormánynak kell megoldást találnia. A kormány felelőssége, hogy ott megsértették a jogrendet. Vissza kell állítani a rendet, erre van a kormány – ezt mondtam az államfőnek is. Mihamarabbi megoldást várunk. (…) Meghallgatott minket, de nem kaptam választ. Nem vártam tőle, de úgy érzem, hogy tudnia kell, hogy mi mit gondolunk erről az ügyről” – mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ küldöttségét Kelemen Hunor szövetségi elnök, Cseke Attila felső-, illetve Korodi Attila alsóházi frakcióvezető, valamint Bíró Rózália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke alkotta.

Kelemen Hunor arról is beszélt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség törvényhozói készek támogatni egy bizalmatlansági indítványt. A szövetség elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZ képviselőivel és szenátoraival együtt sem jön létre az a többség, amely a bizalmatlansági indítvány sikeréhez szükséges lenne.

Kelemen Hunor azt mondta: a napokban tárgyalt a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) egy esetleges bizalmatlansági indítványról. „Számtanoztunk velük: nem jön ki a 233 szavazat velünk együtt sem” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Azt is elmondta: amennyiben a PNL elkészül a beadvány szövegével, azt majd az USR mellett az RMDSZ is kézhez kapja, és utóbbi várhatóan kiegészítő javaslatokat fogalmaz meg. „Meglátjuk, hogy ők elfogadják-e ezeket, ettől függnek a további lépések. Mi fel vagyunk készülve arra, hogy támogassunk egy bizalmatlansági indítványt. Ez nem gond számunkra” – mondta Kelemen Hunor.

Leszögezte ugyanakkor, hogy ez a kérdés nem került szóba az államelnökkel folytatott keddi konzultáción.

Kelemen Hunor hibának tartja azt a hétfőn meghozott sürgősségi kormányrendeletet, amely a megyeitanács-elnökök közvetlen szavazás útján történő megválasztását írja elő.

„Egy hiba. Nem támogattuk és nem támogatjuk. Amikor a parlament elé kerül, ellene fogunk szavazni. Ez így nincs rendjén’ – felelte az újságírók kérdésére Kelemen Hunor.

Szerdán a Népi Mozgalom Párt (PMP), a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), a PRO Európa parlamenti frakció, a nemzeti kisebbségek és a Szociáldemokrata Párt (PSD) küldöttségét várja a Cotroceni-palotába az államfő.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás