Hirmondo

A közösségformálás éve

A közösségformálás éve

A Berecki Körkép legutóbbi kiadásában azt részleteztük, hogy mit sikerült megvalósítani a berecki római katolikus egyháznál a 2020-as esztendőben. Folytatjuk a kiértékelést, ezúttal a 2021-es esztendőt véve górcső alá Csomós László plébánossal.

Hirdetés
Hirdetés

– Plébános úr, hogyan telt a 2021-as esztendő?

– A tavalyi évben a közösségformálás kapott nagy szerepet, több területen. Ez már az év elején, január 2-án elkezdődött, mikor az egyháztanács tagjaival és azok feleségeivel disznóölést tartottunk a plébánia udvarán. Célja a közösségünk összerázása, a közös jövő építés volt. Nagyon jó hangulatban telt a nap. Ezen kívül a születésnaposokat naponta köszöntjük a plébánia közösségi oldalán, havonta templomi közösségünkben szentmisében imádkozunk értük, a hónap utolsó vasárnapján. Utána agapét, vagyis szeretetlakomát tartunk. A házasság hetében figyeltünk a házasokra, a plébánia közösségi oldalán naponta megosztottuk a beküldött képeket, és az illető házasokért imádkoztunk. Heti rendszerességgel elsőáldozási felkészítőt tartottunk, a 2022-ben elsőáldozóknak heti két alkalommal tartok órát. Egyiket az iskolában, másikat pedig a plébánián, mivel még nincs elkészülve a közösségi házunk.

– Aktív a cserkészmozgalom és az ifjúsági élet is a településen…

– Ugyancsak a plébánián heti rendszerességgel cserkészórát tartottunk, amelyre Biró Zsuzsanna cserkész őrsvezető járt ki Kézdivásárhelyről. Hálásan köszönjük szolgálatát. Több mint 30 gyermek vesz részt ezen a tevékenységen. Büszke vagyok rájuk. A plébánián heti rendszerességgel ifjúsági órát tartunk. Minden estének megvan a tematikája, közel 30 ifjú kapcsolódik be. Kéthetente Bibliaórát is tartottunk, ameddig a pandémia ismét nem hatalmasodott el. Mivel inkább idősek járnak, abba kellett hagyjuk egy időre. Mindezek mellett hetente szombaton ministránsórát tartunk a gyermekeknek. Több mint 30 gyermek ministrál.

– Hogyan alakult az elsőáldozók száma? Milyen tevékenységeket szerveztek?

– Hat gyermek volt elsőáldozó 2021-ben, értük is hálásak vagyunk. Az elsőáldozó szülők gyermekeinek havonta találkozót, felkészítőt tartottunk a plébánián, ugyanakkor, ha keresztelő, vagy házasságkötés van, ugyancsak felkészítőket tartunk. Hétfő kivételével rendszeresen vannak szentmisék, előtte pedig gyónási lehetőség. Öt ministráns részt vett az Egyházmegyei Ministráns Találkozón, Csíkszeredában, e mellett egyházközségi zarándoklatot szerveztünk Gyulafehérvárra, amin 50 személy vett részt. Ebből harminc ministráns, mivel az érsek úr meghívott ministránszarándoklatra Gyulafehérvárra. Nyáron háromnapos, bejárós gyermektábort szerveztünk közösségünk szüleivel, pedagógusokkal. Mindez az Oltáriszentség jegyében történt, a NEK budapesti találkozóra való tekintettel. Ha már nem tudtunk elmenni, így kapcsolódtunk be a világ ünnepébe. Augusztusban családi napot tartottunk, ezen több mint 100-an vettünk részt. Egyházközségünk asszonyai, női a templomteret húsvétkor tojásfával, szalmabála nyuszikkal, óriás virágtojással, biciklivel díszítették. Az idősek napjára őszkaput készítettek, adventre koszorút, karácsonyra pedig karácsonykaput készítettek. Hálás vagyok minden munkájukért. Bereckben járt a Mikulás, ehhez több hívő és vállalkozó hozzájárult. 130 csomagot készítettünk. Köszönet a Marthi családnak, hogy eljöttek és örömet szereztek a gyermekeknek. Mindez a hívek szeretete nélkül nem valósulhatott volna meg. Nagyon jó híveim vannak. Másnap búcsús szentmisét ünnepeltünk, a meghívott P. Bátor Péter, Botond OSPPE plébános, hargitafürdői pálos szerzetes, helyi elöljáró volt. Részt vett még rajta kívül 17 plébános.

– Javították, szépítették a templomot és a plébániát is…

– A templom sekrestyéjének felújítása is megtörtént, illemhelységet alakítottunk ki, padlófűtést üzemeltünk be, megújult a villanyhálózat és új nyílászárókat sikerült beszerelni. A templomban három energiatakarékos lámpatestet vásároltunk és üzemeltünk be, ezek értéke 15 ezer lej. Mindezekhez és még sok más tervünk megvalósításához a berecki önkormányzat támogatott, jelen esetben 30 ezer lejjel. Isten fizesse adományukat! Kovászna Megyei Tanácsa egyházközségünket 30 ezer lejjel támogatta. Mivel épületünk nagyon ki van téve az időjárás viszontagságainak, szigetelnünk kellett az épületet, el kellett vezetnünk a vizet. Miután a szakszerű munkát elvégezték, térköveztük az épület környékét. Köszönet a megyei tanácsnak, hogy támogatott bennünket. A plébánián felújítottuk a konyhát, és illemhelységet alakítottunk ki, egy szobát modernizáltunk. A plébánia udvarán 40 méter kerítést állítottunk, mivel a tavaszi hó benyomta a régit. Az erdészet vezetősége elkészíttette az új temető keresztjét, ugyanakkor a martonosi út szélén lévő keresztet. Hálásan köszönöm, hogy egyházközségünket támogatják. Ezen kívül két egyháztanácsos önerőből felújított két keresztfát községünkben.

Nagyon tevékeny és gazdag, élményekben dús évet tudhatunk magunk mögött. A szerető hívek adományai, a megyei tanács, önkormányzatunk, helyi vállalkozók nélkül nem tudtunk volna ennyi mindent megvalósítani és ennyi programot szervezni. Hálás vagyok mindenkinek, aki segített, vagy akár imádkozott értünk. Kérem, kísérjenek továbbra is bennünket imádságaikkal.

Hozzászólások