Hirmondo

Hagyományos farsangolás

Hagyományos farsangolás

A farsang az egyik legélénkebben életben tartott hagyományunk, ám hogy milyen módon, minőségben, az igencsak változó. A kicsik érthető módon kedvelik a beöltözést, maskarázást, és kell is a felhőtlen kikapcsolódás, ám szerencsére vannak, akik ezen túlmenően is értéket adnak a farsangolásnak azzal, hogy a régiek szokásait őrzik és adják tovább.

Hirdetés
Hirdetés

Ez a megfontolás volt az alapja idén is a kézdivásárhelyi Vackor Napközi Otthon farsangjának, amelynek megszervezésébe a Bod Péter Tanítóképző öt osztályát is bevonták, egy héten át együtt készültek, tanultak. Mindezt pénteken közös énekkel, tánccal, bábuégetéssel koronázták meg, kicsik-nagyok minden bizonnyal sokáig őrzik emlékeikben a vidám délelőttöt. Bakó-Fazakas Zsuzsa óvónő, aki Csekme Noémi, Kiss Szidónia és Tóth Gabriella pedagógusokkal, Antal Edit dadával együtt, Deák Magdolna iskolaigazgató támogatásával a közös munka oroszlánrészét végezte, így fogalmazott az egy héten át tartó projekt kapcsán:

– Mivel szeretnénk megragadni mindent, ami a hagyományos farsanghoz kapcsolható, ezért kihasználjuk az alkalmakat, hogy a szokások és a vele járó hangulat közelebb kerüljön a diákokhoz és az ovis gyerekek lelkéhez. A magyarázaton túl a hét alatt élményekben részesítettük a kicsiket, a tanítóképzősökkel együtt megismertük és megtapasztalhattuk letűnt korok farsangi szokásait.

A foglalkozások során szempont volt az is, hogy természetes, lehetőleg újrafelhasznált anyagokkal dolgozzanak, hiszen ez régen is magától értetődő dolog volt, így lettek a „rongyosok” állandó szereplői a farsangnak, a talán már rongyszőnyegnek sem jó textilcsíkokból készült a maskarájuk. Báránybőr, rongy, maradék fonal került elő ilyenkor, és kapott új funkciót. Hangsúlyos részt kaptak az eredeti, hagyományos gyerekjátékok, gyerekdalok, télűző rigmusok, népdalok, amelyekkel ma már sajnos nem találkoznak a diákok, hacsak nem járnak néptáncra vagy hasonló közegbe, és ők nincsenek sokan.

– Öröm volt megtapasztalni a fiatalok lelkesedését, érdeklődését, a legszebb visszaigazolás pedig az volt, hogy mindannyian részt akartak venni az óvodánk hétzáró farsangkergetésén – emelte ki a pedagógus.
A Finom zenekar – Bakó-Fazakas Bátor, Bakó-Fazakas Vajk és Bodó-Czerék Gergő – eredeti dallamai nélkül nem lett volna teljes a mulatság, és köszönet illeti az óvoda szakácsnőit a finom farsangi fánkért, ahogyan mindenkit, aki tett az egy hét gördülékenységéért. 

Farsang Antanténusz-módra

Az Antanténusz Egyesület szombaton, február 26-án tartotta meg farsangi foglalkozását a Jeles napok-sorozatuk keretében a kézdivásárhelyi Borudvarban. A részt vevő népes csapat, többségében kisgyerekes családok népi rigmusok, gyermekjátékok, farsangi dalok és táncok segítségével jelenítették a hagyományos alakoskodást, majd ők is csatlakoztak a főtéri farsangtemetőkhöz. Foglalkozásaikat a Csoóri Sándor Alap, Erdélyi Hagyományok Háza támogatja. Fő támogatójuk a Borudvar.

Hozzászólások