Hirmondo

Röviden

Családerősítés a hit jegyében

Családok hetét tartottak Sepsibodok református gyülekezetében február 19–23. között. Ez alkalomból fiatalokat és időseket megszólító programok révén világítottak rá a családok és azon belül a nemzedékek közötti kapcsolatok fontosságára, valamint a házasság áldásaira. A hét folyamán négy eseményt szerveztek: Dénes Kinga pszichológus Nagyszülő a családban címmel tartott előadást, mely során a résztvevők felidézhették, hogy mit tanultak a nagyszüleiktől, illetve, hogy nagyszülőként milyen fontos és értékes szereplői lehetnek unokáik életének. Pál Tünde családterapeuta a fiatal házaspárokkal beszélgetett a létbátorságról, a szeretet és a család együttélésének művészetéről.

A Családok hetén rendhagyó ifjúsági bibliaórát tartottak, ahova az ifisek és kátésok nagyszüleik kíséretében érkeztek és közösen családfát készítettek, az idősek pedig felmenőikről, élettörténetükről meséltek az unokáknak, akik azt is megtudhatták, hogy melyik elődjükre hasonlítanak a legjobban. A hetet vasárnap istentisztelettel zárták, amelyen a 10., 25. és 50. házassági évfordulójukat ünneplő párok újították meg fogadalmukat.

Szívünkben ünnepeltünk

Március 15-én kisszámú közösség gyűlt össze a bodoki református gyülekezeti teremben, hogy az 1848–`49-es forradalom és szabadságharcban elesett hősökre emlékezzenek. A koronavírus megfékezése érdekében hozott óvintézkedések sokakat arra intettek, hogy otthonaikban maradva emlékezzenek az egykori eseményekre. Az istentiszteleten Szász István zaláni lelkipásztor hirdetett igét. A Mózes 5. könyvéből felolvasott igerész rávilágított arra, hogy mit kíván tőlünk a mi Urunk. „Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féld, járj mindenben az ő útján, szeresd őt és szolgáld a te Istenedet, teljes szívedből és teljes lelkedből.” Isten az üzeni, hogy úgy emlékezzünk, úgy próbáljunk élni a mindennapokban, hogy soha ne veszítsük el az életet, magát az Úrjézus Krisztust, s ha ezt tesszük, a mi ünneplésünk sokkal boldogabb tud lenni, még a szomorú helyzetekben is – fogalmazott a lelkész. Az istentiszteletet követően a zaláni református egyház Sarokkő együttesének műsorát hallgathatták meg az egybegyűltek, majd lerótták tiszteletüket a templom előtti és a központi emlékműnél.

Hozzászólások