Visszakaptak a hegyeink

A székely ember makacssága nem engedi, hogy mások akaratának meghajoljon. Nehogymá’ pont neki szabják meg, miként élheti meg szabad akaratát. Az anya szó helyett már a csecsemők is a „maradj otthon!” parancsot kezdik elsőre gagyogni, amitől a székely értelmesen fel is fogja, hogy valami baj van a világgal, de neki ez nem újdonság, azzal mindig is csak a baj volt, és hát ő miért venné magára, nem az ő gondja. Neki meg van a saját világa, azzal kell törődnie. Konoksága nem enged a kényszernek, nem zárja magára az ajtót, s nem áldozza értékes perceit kétségbeesett johanniszfélék vészjelzéseire.

Ugyan veszteg marad, de az otthon jelentősége neki tágabb fogalom, nem a kamaraajtójánál ér végett. Otthona része az a környék is, ahol felnevelkedett, vagy éppen él.  Ahol megtalálja a harmóniát, és saját akaratból el tud zárkózni a külvilágtól. De a zárt betonfalak nem igazán alkalmasak a feltöltődésre. Az univerzum végtelen, mégis túlságosan földhözragadtak vagyunk!

Egy beteg világban a természet gyógyító ereje felértékelődik. A székely tarisznyát akaszt vállára, s nekilódul a hegyoldalnak. Nem törvényszegésből, neki ez az otthona. Kisgyerek korától számtalanszor megfordult a Bodoki-havasok gerincén, s a pásztorokat kivéve legtöbbször egy emberfiával nem találkozott. A fák, a madarak közelsége, a vadállatok megfigyelése, a friss levegő, a tiszta forrásvíz mind-mind közelebb vitték ahhoz a teremtő erőhöz, amelynek már hajlandó volt engedelmeskedni.

De ez a tavasz most mást hozott! Nemcsak a természet éledt újjá, a hegytetőket lázadó emberek tucatjai lepték el. Lehet részigazság, hogy a közutak folytonos ellenőrzése miatt, de a szívek legmélyén ott a kísértő késztetés a lassításra, a befelé fordulásra, a lélek erősítésére. Bizakodva haladt tovább, következő útjain megfigyelve, hogy tiszteletadó viselkedés nyomán a maguk mögött hagyott terület tisztán, visszatéréshez alkalmas helyek maradtak.

Vannak székelyek, akiknek az otthonába egy teljes világ belefér. És ami azon kívül van, azzal csak a gond van. Akkor meg minek?! Isten a tudója…