Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Úri huncutság

Ha jól emlékszem, Móricz Zsigmondtól származik a mondás, hogy „a politika úri huncutság”. Elsősorban azért, mert a politikusok csak nagyon ritkán tartották be az ígéreteiket. És mind a mai napig nem tartják be. Ehhez a németek még hozzátették, hogy „rontja a jellemet.” Hát valami ilyesmi történt az RMDSZ háza táján.

Hirdetés
Hirdetés

Hosszú ideig arról szónokoltak, hogy Laura Codruţa Kövesi nem csak a törvényeket nem tartja be, hanem az Alkotmányra is fittyet hány, nem szólva arról, hogy megegyezett a hírszerző szolgálattá átvedlett szeku és az igazságszolgáltatás közötti együttműködés létrehozásáról, egy olyan hálózat beindításáról, amilyet még a kommunista diktatúra sem engedett meg magának. Ezzel a rendszerrel pedig elkezdték az államelnök körüli társaságnak nem tetsző politikusok levadászását. A korrupcióellenes ügyészség többnyire csak ezzel foglalkozott, és így szétzilálta az egész jogszolgálatot.

Erre a romániai magyarok szövetségének vezérkara 180 fokos fordulattal az Európa Unió főügyészi tisztségének betöltésére javasolta Kövesit. Annak ellenére, hogy az általa vezetett korrupciós ügynökség nem egy erdőelvi magyar politikus napjait keserítette meg, míg végül kiderült, hogy semmi törvénytelenséget nem követtek el (lásd legutóbb Markó Attila esetét). De addig évekig nem hagyták őket dolgozni, olykor a bukaresti székhelyen vallatták őket. De még így sem tudták félretenni például a két megyeközpont székely polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt (Csíkszereda) és Antal Árpád Andrást (Sepsiszentgyörgy). Horváth Anna viszont már nem volt ilyen szerencsés, őt szinte semmiért menesztették a Kolozsvár alpolgármesteri székből. Éppen ezért érthetetlen a szövetségi irányváltozás, hogy miért Laura Codruţa Kövesit javasolták öreg kontinensünk főügyészének.

A nagykövetek közül sokan mellette szavaztak, de bőven akadt, ki ellene voksolt. Máskülönben messziről látszott, hogy az EU-ban egy olyasvalakit akarnak ebbe a fontos tisztségbe kinevezni, akit – főleg a néppárti politikusok – kénye-kedvük szerint irányíthatnak, előreláthatólag a rebellis országok anyagilag meggazdagodott politikusai és vállalkozói megregulázására. Azt viszont nem hinném, hogy a Romániában alkalmazott módszerrel Kövesi sokra fog menni Európában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük