Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb pótlék

Megszavazta a parlament: a szükségállapot és veszélyhelyzet ideje alatt a közoktatásban, illetve a felsőoktatásban dolgozó tanszemélyzet havi 2000 lejes, míg a kisegítő tanszemélyzet és a nem oktatói besorolású személyzet havi 1500 lejes kockázati pótlékot kap. Az indoklás szerint a tanárok „megérdemlik”, mert munkájuk révén fokozottan ki vannak téve a koronavírus-fertőzésnek.
Egy pillanatig sem akarom én elvitatni volt kollégáim érdemeit (ha még megengedik, hogy tanárnak valljam magam), és arra is emlékezni vélek: különösebb járvány nélkül sem úsztuk meg kisebb fertőzések nélkül az iskolai év kezdetét, hisz naponta több száz diákkal találkoztunk, akik különböző helyekről „hurcoltak be” mindenféle bacilust, vírust az intézménybe, kevés esélyed volt, hogy ez az „egyveleg” ne vegyen le egy-két napra a lábadról, és ez a veszély most jelentősen megnőtt. Valahogy mégsem tudok maradéktalanul örülni a fejleményeknek.

Annak a veszélye áll fenn ugyanis, hogy pótlék nem lesz, viszont ismét sikerül a tanárok ellen hangolni a közvéleményt. Pénzt nem fognak kapni, ez világos, hisz az egészségügyben fél éve ígérgetnek fűt-fát a „fehérköpenyes hősöknek”, valójában alig kaptak valamit – a legtöbb pótlék esetében még most is azon elmélkednek, hogy kinek, és főleg milyen alapokból kellene kifizetni. Ez következik a tanároknál is: előbb hónapokig fog húzódni, míg a kormánypárt minden elérhető fórumon megtámadja a vonatkozó jogszabályt, aztán ha mégis ki kell, hogy adja, ki fog derülni, hogy nincs amiből, és hogy a beláthatatlan jövőben az Európai Uniótól pályáznak majd erre a célra valamilyen vissza nem térítendő támogatást.

A szülők viszont azzal fognak maradni, hogy az amúgy is „túlfizetett” tanárok „kapnak még egy csomó pénzt”, de nem képesek rendesen online órákat tartani, és ismét rájuk húzzák a vizes lepedőt a működésképtelen és eredménytelen román tanügyi rendszer összes hibájáért. A politikum hozza a formáját: ha nem is oldja meg a problémát, de legalább társadalmi feszültséget okoz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük