Új év, új remények

Tavaly úgy túltengett a politika az életünkben, hogy kétezer leütésben csak megvillantani lehet belőle valamennyit. Az esztendő kabaréba illő eseményekkel indult: a magának mindent is megkaparintani akaró liberális párt egyik válságból a másikba sodorta önmagát, s a sorozat azzal érte el csúcspontját, amikor márciusban a kijelölt miniszterelnök néhány perccel beiktatása előtt visszaadta megbízását.

Klaus Iohannis is hozta a formáját, előbb – amikor még abban reménykedett, hogy az alkotmány megerőszakolásával előre hozott választásokat írhat ki – „banális hűlésnek” nevezte a világon már akkor pusztító koronavírus-járványt, majd az 1989-es események utáni leg­szégyenletesebb államfői produkcióját nyújtotta a Ionapotchivanok PéSzéDé című performanszával.

A helyhatósági választásokon az RMDSZ megtartotta korábbi polgármestereinek számát, és – hatalmas fegyvertényként – visszaszerezte Marosvásárhelyt. A magát jobboldalinak nevező Erdélyi Magyar Szövetség azonban óriásit bukott: annyi helyet sem tudott megszerezni, mint a szövetséget alkotó két párt négy évvel azelőtt külön-külön.

A parlamenti választások után az RMDSZ megmagyarázta, hogy miért jó, ami rossz. Megtudtuk, hogy nagyszerű eredmény, hogy tíz erdélyi magyarból hármat tud megszólítani a szervezet. Láthattuk, hogy az általuk a politikába beemelt fiatal szakértők szavára éppen úgy nem hallgat a „mezei” ifjúság, mint korábban, a saját nevelésű mozgalmiak hívására. Minthogy – istennek hála – a románság is hasonló arányban maradt távol a választásoktól, a képviseleti arány nem változott, az egészet rákenték a vírusra, és néhány szórványbeli vezetőn kívül senkit sem vontak felelősségre a legalábbis szerény eredményért.

Innen megyünk tovább 2021-be. Csak remélhetjük, hogy politikai vezetőink érzik, hogy elment a fülük mellett a golyó, és lesznek elég bölcsek ahhoz, hogy alulról újrakezdjék a szervezetépítést. Ehhez a munkához kívánunk vírusmentes, választások és kormányválságok nélküli, boldog új esztendőt!