Felhívás!

Trónok harca

Gratulálok a győzelemhez! A következő választásokon visszaszerezzük majd a hatalmat, de most minden amerikainak az a kötelessége, hogy beálljon a megválasztott elnök mögé – kétszáz éve ilyen vagy ehhez hasonló szöveggel szokta átadni az Amerikai Egyesült Államok (USA) elnöke a hatalmat megválasztott utódjának. Mert az államalapító atyák (Adams, Franklin, Hamilton, Jay, Jefferson, Madison és Washington) 1787-ben olyan alkotmányt fogalmaztak meg, amelyet az elmúlt 233 esztendőben mindösszesen huszonhét alkalommal kellett módosítani, és amely olyan hatalmi fékeket és ellensúlyokat épített be, hogy egyetlen elnök sem tudott zsarnokba „elmenni”.

Donald Trump kísérlete sem járhat sikerrel. Bár az amerikai társadalomban a feszültség évek óta nő, úgy tűnt, hogy ez a Black Lives Matter (Fekete éle-tek számítanak) mozgalommal, amely olyan abszurditásig vitte a feketék „rehabilitálását”, hogy be kellene tiltani a klasszikus zenét, mert azt fehérek szerezték, elérte csúcsát. De nem. A még hivatalban lévő amerikai elnöknek sikerült rátennie egy lapáttal: minden bizonyíték nélkül kétségbe vonta ellenfele választási győzelmét, ezért hívei, akár egy banánköztársaságban, szerdán megostromolták a Capitoliumot, az amerikai szövetségi törvényhozás épületét, hogy a kongresszus ne tudja hitelesíteni a Joe Biden győzelmét hozó elektori voksokat.

Az atrocitásba torkolló események, sajnos, messze túlmutatnak az amerikai republikánus–demokrata „trónok harcán”. Mert nyugat nem azért számít(ott) a civilizáció és a demokrácia fellegvárának, mert erősebb (volt), hanem azért, mert morális fölényben van (volt?) a keleti rendszerekkel szemben. A Szovjetunió egyetlen puskalövés nélkül esett szét, nem azért, mert legyőzték, hanem azért, mert a világ népei (köztük saját nemzetiségei) nem tekintették jogszerűnek az uralkodó hatalmat. Bár Trumpnak nincs esélye, a jogállam egészen biztos győzni fog, és Bident január 20-án beiktatják az USA negyvenhatodik elnökének, ez a morális fölény erősen megingott. A trónok harca eldöntheti a civilizációk harcát. Sajnos, nem állunk nyerésre.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.